Tóth Alex Bournemouthban; kidőlt a Paks alapembere

S. T. J.S. T. J.
2026.01.21. 00:02

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

Újabb csúcsot döntött a magyar labdarúgás, az angol Premier League-ben szereplő AFC Bournemouth sajtóhírek szerint 12 millió eurót fizetett Tóth Alex játékjogáért a Ferencvárosnak. A húszéves futballista szombaton a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is alkalmazó Liverpool ellen mutatkozhat be új együttesében   „Csodálatos érzés, hogy itt folytathatom – nyilatkozta a klubhonlapnak Tóth Alex.   –  Amikor meghallottam, hogy a Bournemouth érdeklődik irántam, izgatott és boldog voltam, hiszen kiváló csapat a Premier League-ben, a világ legerősebb bajnokságában. Nagyszerű, jól szervezett klub, ez rögtön nyilvánvalóvá vált a vezetőkkel folytatott beszélgetésből. Az igazgatóság tagjai nagyon jó fejek, várom, hogy jó eredményeket érjek el a csapattal.”

A Puskás Akadémia otthonában folytatja a bajnokságot szombaton a Paksi FC – alapembere, Kinyik Ákos nélkül. A 32 esztendős védő január 6-án természetesen elutazott a törökországi edzőtáborba, kezdőként jutott lehetőséghez az azeri Sumqayit (5–1), majd csereként a bolgár Ludogorec (2–3) elleni találkozón, a lengyel LKS Lódz (0–0) elleni összecsapás viszont sérülés miatt alig fél óráig tartott neki. Amikor ártalmatlan játékhelyzetben a földön maradt, és nem tudott lábra állni, már sejtette, valószínűleg hosszabb kihagyás vár rá. Hétfőn megműtötték a térdét, felépülése várhatóan hat-hét hónapig tart. Kiesése azért is érzékeny veszteség, mert a belső védőként ugyancsak bevethető Vas Gábor vállműtétje után még a rehabilitációját végzi.

Csütörtökön a Panathinaikosz ellen folytatja európai kupamenetelését az FTC. Eddig nem sikersztori a Rafael Benítez-korszak Athénban: a 2010-es duplázás óta mindössze három kupagyőzelemmel büszkélkedő Panathinaikosznál a legutóbbi bajnoki cím óta eltelt időszakban 21 edző ült a kispadon legalább egy mérkőzés erejéig (köztük Bölöni László is), mielőtt kinevezték a spanyol trénert. Azóta 17 mérkőzésen szerepelt az athéni gárda, ezeken 11 győzelem, két döntetlen és négy vereség a mérlege. A klub szempontjából aggasztó, hogy a bajnokságban lejátszott tíz meccsen jött össze a négy vereség, köztük a vasárnapi 0–4 a Varga Barnabással felálló AEK ellen. A Ferencvárossal ellentétben a görögök ugyanazt a stílust képviselik Európában, mint hazai porondon, a 4–2–3–1-es szerkezet a kiindulópont.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
23 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
23 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32