Pakson ütötte ki a DVTK a címvédőt; Okeke a Premier League-be vágyik

L. P. I.L. P. I.
2026.02.11. 23:58

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:
 

 

Minimum három NB II-es lesz a Mol Magyar Kupában a nyolc között. De lehet, hogy négy… Ehhez igazából csak az MTK ellen idegenben győztes Kecskeméttől volt szükség bravúrra (meg a Videotontól lenne), a Ferencváros viszont egy félidő alatt a második sorával is elintézte a Csákvárt, a Kazincbarcika és a ZTE nyögvenyelősen küzdötte le másodosztályú ellenfelét, a játéknap rangadóján pedig a Diósgyőr valószínűtlen futballal hatot vágott a Paksnak. Címlapsztori hét mérkőzéssel és a csütörtöki ETO–Videoton beharangozójával három oldalon.

Michael Okeke tudja, hogy eddig elmarad a várakozásoktól. A Puskás Akadémia korosztályos válogatott játékosa a Manchester Cityből szerződött Felcsútra, de még nem váltotta meg a világot. Borsos Lászlónak elmondta, hogy miként képzeli el a jövőt.

Moon Won Jun megérkezett az olimpiára. Rövid pályás gyorskorcsolya-válogatottunk koreai-magyar ásza Bánhidi Ákos szakágvezető szerint igencsak élesen készül a csütörtöki folytatásra – legalábbis ez derül ki Kovács Erika helyszíni, milánói riportjából. Téli olimpiai összefoglaló két oldalon.

Bruna de Paula szeme előtt a négyes döntő lebeg, de tudja, hogy addig sem könnyű az út. Az előző két idényben a Bajnokok Ligáját megnyerő győri kézilabdázók brazil kulcsembere szerint nem egyszerű pótolni a hiányzókat, a DVSC elleni vereség intő jel volt. Jakus Barnabás interjúja.

És még: F1-es teszt Szahírban, Bayern-továbbjutás a Lipcse ellen, Tóth Alex-értékelés a keddi meccs után, Falco-bravúr a FIBA Európa-kupában.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
20 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
20 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32