Kovács Bendegúz: A magyar válogatottba kerülés a célom; Szűcs Szabina egyre magasabbra jut a világeseményeken

S. T. J.S. T. J.
2026.03.23. 23:15

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Kovács Bendegúz, az AZ Alkmaar 18 éves tehetsége sorra lövi a gólokat: minden sorozatot figyelembe véve harmincszor volt eredményes az idényben, az UEFA Ifjúsági Ligában a Dortmund, a holland másodosztályban az Oss ellen triplázott. A középcsatár Címlapsztorinkban arról is beszélt, hogyan segítették a különedzések a fejlődését, miben fejlődött nyári klubváltása óta, hogyan tette túl magát azon, hogy az Ajaxnál lemondtak róla, és miért gondolja, hogy jó úton halad álmai megvalósítása felé.

Az ETO FC hátvédje, Bíró Barnabás gyönyörű gólt szerzett a Kazincbarcika ellen. A 21 éves játékos tíz éve került az ETO-hoz, előtte a Mosonmagyaróvár melletti, körülbelül 3000 fős faluban, Halásziban játszott. „Támadóként érkeztem Győrbe, azonban hamar hátrébb kerültem, és már régóta jobb oldali védőként futballozom, meg is szerettem ezt a posztot” – mondta lapunknak, s azt is elárulta, nincs különösebb babonája, „csupán annyi, hogy mindig a jobb cipőmet veszem fel először. Bár lehet, a Barcika ellen lőtt gólom után úgy tűnhet, hogy most kivételesen a balt húztam fel… Bárhogyan is alakul az idényünk, büszke leszek a társaságra, s bízom benne, hogy ha már idáig versenyben maradtunk az aranyéremért, akkor meg is szerezzük!” 

A toruni fedett pályás atlétikai vb-n ötpróbában az 5. helyen záró Szűcs Szabina egyre magasabbra jut a világeseményeken. „Ez volt a harmadik vb-m, az elsőn tizedik lettem, tavaly hatodikként, most ötödikként zártam – mondta lapunknak Szűcs Szabina. – Közben sokat fejlődtem, az eredményeim is egyre jobbak, egyre inkább ki tudtam hozni magamból a maximumot. Nagyon nagy egyéni csúccsal indítottam gáton, örülök az ugrásaimnak magasban, mert a szezonban nem éreztem eddig jónak. A súlylökésben ez megfordult, de aztán összeszedtem magam és jól tudtam ugrani a távolban. A nyolcszáz küzdelmes volt, többször is a hármas pályára kényszerültem. Már csak ezek miatt is érzem, hogy maradt még benne, ami biztató a szabadtéri szezon előtt.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
8 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40