Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

S. T. J.S. T. J.
2026.06.08. 23:50

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

A magyar rajongók a hétvégén azért mentek ki az MVM Dome-ba, hogy láthassák egy új győri dinasztia születését. Ám a legyőzhetetlenség mítosza helyett mást kaptak a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjétől. A győrieknek két francia ellenfelet kellett volna legyőzniük történetük nyolcadik BL-címéhez. A Brest ellen még belefért a 12 hiba (a rivális 19-szer hibázott,  31–30), viszont a Metz elleni 18 rontás már túl soknak bizonyult, 31–29-es vereség lett a vége. Sarah Bouktit, a francia válogatott beállója, aki ősztől az ETO színeiben kézilabdázik, 12 góllal szomorította leendő együttesét.  „Ezen a hétvégén még mindent megtettem a Metz sikeréért, nem foglalkoztam vele, ki az ellenfél. Ugyanígy fogok tenni a nyártól a Győr esetében is, de most még nagyon örülök, hogy a Metzcel felértünk a csúcsra. Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek, szóval szerintem rendben van ez így.”

A görög vízilabda-bajnokságot és kupát is megnyerte Angyal Dániel az Olympiakosszal az első idényében. A 34 éves pólós a 2023–2024-es kiírásban állt légiósnak, a francia Marseille-jel bajnokságot és kupát is nyert, a ligaaranyat a következő évben is megszerezte, míg ebben az idényben a görög gárdával duplázott – emellett bejutott a Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjébe is, amely csütörtökön kezdődik el. „A négyes döntőbe jutás is nagy fegyvertény, de bízom benne, hogy nem állunk meg itt. Remélem, BL-győzelemmel tudjuk megkoronázni az idényt. A napokban jöttünk haza a vidéki edzőtáborunkból. Szeretnénk maradandót alkotni, és BL-t nyerni, de egyelőre csak az elődöntőre összpontosítunk, ott kell nagyon jól játszanunk a Pro Recco ellen”    – nyilatkozta lapunknak.

Munkatársunk, Borsos László Mexikóvárosból jelentkezett. A futballvilág ünnepére készülő fővárosban még mindig számos helyszínen dolgoznak. Munkagépek zaja keveredik a forgalom állandó morajával, egyes utcákon terelésekkel találkozni, miközben a szervezők az utolsó simításokat végzik a látogatók fogadására. A visszaszámlálás azonban megállíthatatlanul halad tovább: csütörtökön kezdődik a világbajnokság. De nem mindenki a futballra összpontosít: június elseje óta több mint 12 ezer pedagógus vert sátrat a történelmi belvárosban, a Zócalo környékén, és a CNTE nevű tanári szervezet országos sztrájkja egyelőre nem mutatja a kifulladás jeleit. A tiltakozók fő követelése a 2007-es nyugdíjreform visszavonása.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
12 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
12 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32