A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Monterrey az utolsó világbajnoki felvonására készül, méghozzá különösen izgalmas párosítással: a hollandok és a marokkóiak feszülnek egymásnak a nyolcaddöntőért. Julian Jenner, a Ferencváros és a DVTK korábbi játékosa kiemelt figyelemmel követi hazája szereplését a világbajnokságon: szerinte az eredmények elfogadhatók, de a játékból hiányzik valami. „Mindig is ez volt Hollandia egyik nagy problémája: tudunk nagyon jól futballozni, közben hátul sebezhetőek vagyunk” – mondta a Nemzeti Sportnak Julian Jenner, aki a ZTE és az MTK szakmai stábjában dolgozott, s most a Dordrecht U21-es csapatának vezetőedzője. Úgy véli, a hullámzás Ronald Koeman mérkőzésmenedzseléséből is következik – a jelenlegi keret szerinte bátrabb futballt indokolna.
Váratlanul hamar kiesett a Roland Garroson, azóta – egy hónapja – nem játszott, de ebből még profitálhat is a világelső Jannik Sinner a hétfőn kezdődő wimbledoni Grand Slam-tornán. Párizsban a csuklósérüléssel bajlódó Carlos Alcaraz távollétében, elképesztő körülmények között kapott ki a második fordulóban Juan Manuel Cerúndolótól. Ám az éremnek két oldala van – Sinner így időt kapott az erőnléti edzésekre, és alapos orvosi kivizsgálásokon is átesett, miután nem először adódtak látványos fizikai gondjai, főleg melegben. „Minden teszt jó eredményt hozott, de még többet kell melegben edzenem. Elégedett vagyok az elmúlt két és fél hétben végzett munkával, kellően felkészültnek érzem magam” – mondta a torna előtti sajtótájékoztatón.
A sors már fiatalon kijelölte Alfredo Di Stéfano útját: a Buenos Airesben élő család a River Plate szurkolója volt, mi több, édesapja rúgta is a labdát az együttesben. Nem csoda, hogy kijelentette: „Híres futballistát nevelek a fiamból.” S valóban: Alfredo kétszeres aranylabdás lett, a BEK-et öt alkalommal nyerte meg a Real Madriddal. Noha tisztelet övezte, és mindenki elismerte, ő maga nem volt könnyű eset. Nem tűrt meg maga mellett nagy sztárt, egyeduralkodóként viselkedett a Real öltözőjében, Puskás Ferenc esete azonban egészen más volt. Di Stéfano három ország válogatottjában is játszott, ugyanakkor ő a legnagyobb játékos, aki sosem járt vb-n. A 100 éve született csatárzseni pályafutását Népsport mellékletünkben idézzük fel.
Bejött a papírforma – Szongoth Dománt draftolták az NHL-be. A csatár játékjogát a Buffalo Sabres az 5. kör 156. helyén vitte el. A hokis vasárnap reggel máris repülőre szállt, hogy elinduljon a New York állambeli Buffalóba, és részt vegyen a hétfőtől csütörtökig tartó fejlesztő táborban. „Szeretnék gratulálni, elsősorban Dománnak, mert elért valamit, ami magyar jégkorongozónak Vas János 2002-es draftolása óta nem sikerült, továbbá az ő munkamorálja, hozzáállása, kitartása reményt ad arra, hogy végre lesz olyan játékosunk, aki be is mutatkozhat az NHL-ben. Bízom abban is, hogy a következő NHL-draftolt játékosra nemhogy huszonnégy évet nem kell várni, de ötöt sem; ezen kell dolgoznunk mindannyiunknak!” – mondta Majoross Gergely, a férfiválogatott szövetségi kapitánya.
A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Boldog csalárd békeidők – Pucz Péter publicisztikája
