NB I: Ennek meglesz az eredménye a PAFC ellen – Moutari

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.06. 08:47
null
Moutari most itthon maradt a szünetre (Fotó: Földi Imre)
A Ferencváros csatára, Amadou Moutari a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szüneteket általában Niger nemzeti csapatával tölti, ám ezúttal nem – lévén hazája válogatottja nem játszik mérkőzéseket. A szokásokkal ellentétben a szünetet tehát Budapesten töltő 23 éves támadó a zöld-fehérek honlapjának nyilatkozott a két bajnoki forduló közötti munkáról.

 

Moutari szerint a jó formában lévő ferencvárosiak hangulatán nagyot dobott, hogy az elmúlt négy fordulóban négy győzelmet szerzett a csapat, és ezek a jó eredmények tovább javítottak a csapategységen. A klub válogatottakban nem érdekelt játékosaival ugyanabban a ritmusban készülnek, mintha nem is lenne bajnoki szünet.

„Jelenleg nagyon jól megy minden, nagyon fontos volt számunkra, hogy sorozatban négyszer három pontot tudtunk szerezni, ez rengeteget javított a hangulatunkon. Egy csapatként, barát a barátért küzd a pályán, ez mindennél többet jelent. Keményen dolgozunk az edzéseken, mert fontos, hogy annak ellenére, hogy nincs tétmérkőzésünk, ugyanabban a szellemben készüljünk, mintha hétvégén bajnoki várna ránk. Ennek a munkának biztos meg lesz az eredménye a következő, Puskás Akadémia FC elleni meccsen” – nyilatkozta Moutari a fradi.hu-nak.

A teljes interjú ide kattintva elolvasható.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45