Huszti három évre a Hannoveré

2006.07.03. 15:57
Címkék
Végleg eldőlt, hogy Huszti Szabolcs a következő idénytől a Bundesligában folytatja pályafutását. A magyar válogatott játékos 2009-ig kötelezte el magát az élvonalban szereplő Hannover gárdájához.
Huszti három évet írt alá Hannoverben
Huszti három évet írt alá Hannoverben
Huszti három évet írt alá Hannoverben
Huszti három évet írt alá Hannoverben

Huszti Szabolcs már a Metz kiesésekor kijelentette, hogy mindenképpen szeretné elhagyni a másodosztályba visszazuhant francia csapatot. Menedzsere, Vladan Filipovics elmondta, hogy a játékost több országból is keresik élvonalbeli csapatok, valószínűleg távozik.

Már a múlt héten felmerült, hogy Huszti a Hannovernél folytathatja pályafutását, akkor a középpályás is elismerte, hogy tárgyaltak egymással, ám megegyezés nem született.

Most azonban eldőlt a magyar válogatott játékos sorsa, ugyanis három évre szóló szerződést írt alá a Bundesliga első osztályában szereplő Hannover együtteséhez.

Ilja Kaenzig, a Hannover csapatának menedzsere a múlt héten még nem kommentálta a Husztival kapcsolatos értesüléseket, most már bőbeszédűbb volt:
„Szabolcsot már tavaly le akartuk igazolni, ám akkor a Metz vitte el őt a Ferencvárostól. A francia együttes kiesése azonban megkönnyítette a helyzetünket.”

A Huszti Szabolccsal készített interjúnkat a kedden megjelenő Nemzeti Sportban olvashatják
Husztinak ugyan 2008-ig volt szerződése a Metzcel, ám az ő fizetése túlzottan megterhelő lett volna a franciák számára, így a két csapat könnyen megegyezett egymással. A hírek szerint Huszti ára 300 ezer euró volt.

A magyar futballista már a negyedik új szerzeménye az alsó-szászországiaknak: a svéd Christoffer Andersson a Lilleströmből, az izlandi Gunnar Heidar Thorvaldsson a svéd Halmstadból, míg a magyaros nevű, de német Timo Nagy pedig a Wacker Burghausentől érkezett.
Legfrissebb hírek

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
33 perce

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
59 perce

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
1 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
8 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
8 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
8 órája