Németország: Kluivert Hamburgba igazolhat

2006.07.17. 16:38
Címkék
Patrick Kluivert, a Valencia 30 esztendős játékosa (képünkön) a német Hamburg labdarúgócsapatának legújabb kiszemeltje. A csatár a hétvégén a Hansa-városban járt, találkozott Dietmar Baiersdorfer sportigazgatóval és Thomas Doll vezetőedzővel is, a megbeszélésről azonban egyelőre csak mint "gondolatcseréről" számolt be a német sajtó.

A holland csatársztár – akit Marco van Basten szövetségi kapitány nem vitt ki a németországi világbajnokságra – már az előző szezonban is téma volt Hamburgban, és most ismét célkeresztbe került.

A HSV-nek abban az esetben is szüksége lenne Kluivertre, ha nem sikerül megszereznie a cseh Milan Barost, hiszen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében induló együttestől nemrégiben távozott a japán Takahara (Frankfurt), a brazil Ailton (a Besiktastól vették kölcsön, de most vissza kell adni) és a bosnyák Barbarez (Leverkusen).

A hamburgiak dolgát valemelyest megkönnyíti, hogy Kluivert – aki az előző szezonban mindössze tíz mérkőzésen lépett pályára a Valenciában, és egy gólt szerzett – szabadon igazolhatóvá vált. Nehezíti viszont a döntést, hogy az egykor a Barcelonában kiválóan futballozó csatár minden jel szerint túl van pályafutása csúcsán, és a teljesítménye fokozatosan esik vissza.
Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 perce

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
4 perce

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyes nemű vegyesváltója

Úszás
39 perce

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
45 perce

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
53 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
1 órája

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
1 órája

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája