Markus Merk visszatér

2006.08.24. 00:34
Címkék
Markus Merk német játékvezető visszatér a pályára azután, hogy a számára nem jól sikerült nyári labdarúgó-világbajnokságot követően jelezte, pihenésre van szüksége.
Merknek a németországi vb csoportmérkőzései során több vitatott ítélete volt, így később már nem kapott szerepet. „Nagyon csalódott volt, hogy sem a nyolcad-, sem a negyeddöntőkben nem vezethetett mérkőzést, de remélem, ennek ellenére folytatni fogja a játékvezetést" - mondta korábban Volker Roth, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) játékvezetői bizottságának vezetője. Merk a német bajnokság eddig lejátszott mérkőzésein nem bíráskodott, és kihagyta a Bundesliga-bíróknak szervezett edzőtábort is, most azonban jelezte, ismét szeretne aktív közreműködője lenni a találkozóknak."Egy szemináriumon a kollégák állva tapsoltak mag, amikor beléptem a terembe, egyértelművé vált számomra, hogy a kapitánynak folytatnia kell" - indokolta döntését az első számú német bíró. A 44 éves, civilként fogorvosként tevékenykedő Merk kétszer - 2004-ben és 2005-ben - a világ legjobb játékvezetője volt.
Legfrissebb hírek

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
22 perce

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
1 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
1 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
1 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2 órája