Németország: Hoyzer 126 ezer eurót fizet a DFB-nek

MTI MTIMTI MTI
2008.04.04. 23:59
Címkék
Robert Hoyzer bundázás miatt elítélt volt játékvezető és a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) peren kívül megállapodott a kártérítésről.
Az egyezség értelmében a bíró 15 éven át havi 700 eurót utal át a DFB számlájára, a törlesztést legkésőbb 2010-ben kell megkezdenie. A megállapodás szerint Hoyzernek összesen 750 ezer eurót kellene fizetnie, de ennek nagy részéről lemond a DFB, amennyiben a játékvezető teljesíti a szövetség által szabott további, nem részletezett feltételeket. A DFB azt is közölte: a Hoyzertől havi törlesztések formájában befolyó 126 ezer eurót jótékony célra fordítja.A DFB 1,8 millió eurós kártérítési pert indított Hoyzer ellen, de az ügyet tárgyaló bíró elhalasztotta a januárra kiírt első tárgyalási napot, majd arra kérte a feleket, próbáljanak peren kívül megegyezni.Hoyzer 2004-ben több másodosztályú bajnoki, illetve Német Kupa-mérkőzést fújt el szándékosan, hogy a fogadóirodát működtető megbízójának kedvezzen. A bíró 2005-ben bukott le és tettéért 29 hónapos letöltendő börtönbüntetést kapott, amit 2007 májusában kezdett meg.
Legfrissebb hírek

Távozik a ZTE saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 perce

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
5 perce

Ilyen még nem volt a 12 csapatos NB I-ben – már heten is edzőt váltottak

Labdarúgó NB I
11 perce

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
49 perce

Csütörtökön nyílik meg a veszprémi Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
49 perce

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
50 perce

Teke-vb: harmadikok a magyarok a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
57 perce

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik