Hertha: Dárdai Pál kezdő volt a Liverpool elleni meccsen

2008.07.23. 07:24
Címkék
A Hertha 52 ezer néző előtt fogadta felkészülési mérkőzésen a Liverpoolt, a gól nélkül zárult találkozón a hazaiak magyar légiósa, Dárdai Pál is pályára lépett.
Dárdai Pál a kezdőcsapat tagja volt a Hertha–Liverpool felkészülési mérkőzésen, a kilencven perc során nem született gól.A magyar válogatott középpályást a 66. percben váltotta Fabian Lustenberger.A találkozón egyébként a Liverpool ukrán légiósa, Andrij Voronin tizenegyest hibázott, és a "vörösök" nem nyújtottak meggyőző teljesítményt. Nem véletlen, hogy Rafa Benítez menedzser úgy nyilatkozott a meccs után, hogy jót fog tenni az Európa-bajnok kvartett érkezése a csapatnak, Fernando Torres, Pepe Reina, Xabi Alonso és Alvaro Arbeloa jól megérdemelt szabadsága után pénteken áll újra edzésbe.A meccsen egyébként Dárdain kívül több magyar is pályára léphetett volna, hiszen a Liverpoolban több fiatal is lehetőséget is kapott, ám Németh Krisztián, Simon András és Gulácsi Péter ezekben a napokban az U19-es nemzeti csapat sikereiért küzd Csehországban.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

HERTHA–LIVERPOOL 0–0
Berlin, 51 684 néző. V: Schössling
HERTHA: Drobny (Fiedler, 46.) – Sahed (Radjabali-Fardi, 60.), Von Bergen, Kaká, Stein – Ebert (Bigalke, 74.), Dárdai (Lustenberger, 66.), Kacar, Piszczek (Riedel, 79.) – Raffael (Domovcsijszki, 66.), Pantelics (Hartmann, 74.)
LIVERPOOL: Cavalieri (Martin, 65.) – Insua (Dossena, 46.), Agger (Hyypiä, 46.), Darby (Skrtel, 46.), Carragher (Degen, 46.) – Pennant (Benajun, 65.), Leto, Plessis, Mascherano – Voronin, Pacheco (Kuyt, 74.)

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

HERTHA–LIVERPOOL 0–0
Berlin, 51 684 néző. V: Schössling
HERTHA: Drobny (Fiedler, 46.) – Sahed (Radjabali-Fardi, 60.), Von Bergen, Kaká, Stein – Ebert (Bigalke, 74.), Dárdai (Lustenberger, 66.), Kacar, Piszczek (Riedel, 79.) – Raffael (Domovcsijszki, 66.), Pantelics (Hartmann, 74.)
LIVERPOOL: Cavalieri (Martin, 65.) – Insua (Dossena, 46.), Agger (Hyypiä, 46.), Darby (Skrtel, 46.), Carragher (Degen, 46.) – Pennant (Benajun, 65.), Leto, Plessis, Mascherano – Voronin, Pacheco (Kuyt, 74.)
Legfrissebb hírek

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
3 perce

Ökölvívás: magyar győzelem nélküli nap az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
32 perce

NB III: Tischler Patrik mesternégyest ért el, a Dorog hét gólt vágott; a Szolnok ötöt kapott

Labdarúgó NB II
33 perce

Tóth Richárd kis híján ismét dobogóra állhatott az autókrossz Európa-bajnokság nyirádi futamán

Egyéb autó-motor
42 perce

Női NB I: ikszelt egymással az Astra és a Szeged

Labdarúgó NB I
58 perce

Papp László 100-emlékév: látványos flashmob a Hősök terén – videó

Ökölvívás
1 órája

Birkózás: László döntős, Toplak vigaszágas az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vízilabda: győzelemmel kezdték a vb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
1 órája