Theo Zwanziger, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke élesen bírálta hazája válogatottjának utóbbi időszakban nyújtott teljesítményét, a német együttes ugyanis sorozatban második mérkőzését vesztette el. Az elnök nyilatkozatában bocsánatot kért a szurkolóktól a mutatott játék miatt, és változást ígért a közönségnek.

Fotó: Imago (archív)
Theo Zwanziger nincs megelégedve a válogatott aktuális formájával

Fotó: Imago (archív)
Theo Zwanziger nincs megelégedve a válogatott aktuális formájával
Theo Zwanziger ritkán ejt szót a remeklő német válogatottról, most azonban úgy érezte, a csapat jelenlegi formájára neki is reflektálnia kell. Véleménye szerint a Norvégia elleni 1–0-s vereség alkalmával az együttes korántsem a tőle elvárható módon teljesített, ráadásul a düsseldorfi fiaskót az angolok elleni 2–1-es kudarc előzte meg. Zwanziger szerint két vesztes meccs egymás után még felkészülési mérkőzések esetén sem fordulhatna elő.
„Egyáltalán nem vagyok megelégedve a válogatott játékával – kezdte Zwanziger. – Őszintén remélem, hogy az elvesztett mérkőzések nem egy elkövetkezendő hullámvölgy előzményei, hiszem, hogy a következő mérkőzésekre feljavul a csapat játéka.
A várt formajavulásra szüksége is van Joachim Löw tanítványainak, hiszen hamarosan Liechtenstein és Wales ellen is világbajnoki selejtezőn lépnek pályára. A németeknek minden pontra szükségük lehet a végelszámolásnál, az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó orosz válogatott ugyanis mindössze 4 pontos hátrányból várja a folytatást.
„A válogatott mellett dolgozó szakemberek dolga, hogy kielemezzék és a jövőben kiküszöböljék azokat a hibákat, amelyek egymás után két vereséget eredményeztek. Elnézést kell kérnem a szurkolóktól és fiataloktól, akik azért nézik a válogatottat, hogy kedvenceik remeklését lássák. A csapat utóbbi mérkőzéseken mutatott játéka nem méltó a világranglista második helyezettjéhez” – zárta mondandóját Zwanziger.
Legfrissebb hírek

Schlotterbeck számára véget ért a világbajnokság
Foci vb 2026
2026.06.22. 14:14

Bajban a német válogatott és Nagelsmann?
Foci vb 2026
2026.06.22. 08:32

Manuel Neuer a vb után visszavonul a válogatottól
Foci vb 2026
2026.06.18. 21:18

Neuer aláöltözete miatt aggódnak Németországban
Foci vb 2026
2026.06.16. 19:01
Ezek is érdekelhetik



