Jupp Heynckes nem erről álmodott: a Mönchengladbach ellen kezdhet

2009.04.28. 18:08
Címkék
Egyelőre nem gondol a bajnoki aranyéremre Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgócsapatának új, a szezon végéig kinevezett vezetőedzője. A szakember elmondta: a Banokok Ligája-indulást érő helyek valamelyikének megszerzése azonban már most minimális cél a csapat számára.
Heynckes szerint a BL-szereplés a minimum
Fotó: Reuters
Heynckes szerint a BL-szereplés a minimum
Heynckes szerint a BL-szereplés a minimum
Fotó: Reuters
Heynckes szerint a BL-szereplés a minimum

„Ki kell tisztítani a fejeket és felszabadulttá tenni a játékosokat. Érzem magamban az erőt, hogy segítsek a klubon, és már sok tapasztalatot szereztem hasonló szituációkban” – nyilatkozta a „tűzoltó” szerepkört már jól ismerő Heynckes, a Bayern München frissen kinevezett trénere.

„Egy olyan klubnak, mint a Bayern München mindenképpen indulnia kell a Bajnokok Ligájában” – tette hozzá.

A Bayern jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban, három ponttal lemaradva a listavezető Wolfsburg mögött. A „bőrnadrágosok” helyzetét azonban nehezíti, hogy a VfB és a Hamburg is egyaránt 54 pontot számlál, így nem lesz egyszerű az első három hely valamelyikén végezni.

A Jürgen Klinsmann menesztése után kinevezett vezetőedző korábban már volt a Bayern trénere. 1987 és 1991 közötti „uralkodásának” két bajnoki cím lett az eredménye. Heynckes azonban most még nem akar a bajnoki elsőséggel foglalkozni.

„Most még nem beszélünk az aranyéremről és nem is gondolunk a salátástálra. Fontosabb dologra kell koncentrálnunk: a következő mérkőzésre. Öt csapatnak még mindig van esélye arra, hogy megnyerje a ligát” – tette hozzá a német szakember.

Heynckes elsőként a Borussia Mönchengladbach ellen vezetheti csapatát, ami saját bevallása szerint sem nevezhető „álomkezdésnek”, a 63 éves szakember ugyanis játékosként három év megszakítással tizenkét éven át szerepelt a hétvégi ellenfélnél, amellyel 1975-ben UEFA-kupát is nyert.

Heynckes délután négy órától már meg is tartotta első hivatalos edzését a Bayernnél.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Wolfsburg 29 17 6 6 62–36 +26 57
2. Hertha 29 17 4 8 43–35 +8 55
3. Bayern München 29 16 6 7 59–37 +22 54
4. VfB Stuttgart 29 16 6 7 52–37 +15 54
5. Hamburg 29 17 3 9 42–40 +2 54
6. Schalke 29 14 7 8 43–27 +16 49
7. Borussia Dortmund 29 12 13 4 47–33 +14 49
8. Hoffenheim 29 12 9 8 54–41 +13 45
9. Bayer Leverkusen 29 12 6 11 50–37 +13 42
10. Werder Bremen 29 10 9 10 55–41 +14 39
11. Eintracht Frankfurt 29 8 8 13 36–47 –11 32
12. 1. FC Köln 29 9 5 15 31–45 –14 32
13. Hannover 29 8 8 13 41–59 –18 32
14. Bochum 29 6 10 13 35–47 –12 28
15. Energie Cottbus 29 7 5 17 26–51 –25 26
16. Arminia Bielefeld 29 4 13 12 23–42 –19 25
17. Mönchengladbach 29 6 6 17 35–54 –19 24
18. Karlsruhe 29 6 4 19 21–46 –25 22
Legfrissebb hírek

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
27 perce

Négyet vágott a Vasas és a Kécske, a Vidi nem bírt a Soroksárral, újra kikapott a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
35 perce

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
58 perce

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
1 órája

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
1 órája

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
1 órája

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra

Angol labdarúgás
1 órája

Férfi kosár NB I: a Szolnok nyert a Falco otthonában, utolsóként a Sopron csúszott be a rájátszásba

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik