Bayern München: Luca Toninak elege van a harmadik ligából

Vágólapra másolva!
2009.10.01. 07:15
Címkék
Nem szeretne tovább a Bayern München tartalékcsapatában futballozni Luca Toni, a bajor alakulat világbajnok olasz támadója.
„Az edző korábban azt mondta: visszatérhetsz (az első csapatba), ha játszottál kilencven percet. Most viszont azt akarja, hogy továbbra is a tartalékokkal szerepeljek. Márpedig én jó formában érzem magam” – idézte őt szerdai számában a Bild című lap.    Szeptember közepén maga Toni közölte: kész a tartalékegyüttesben pályára lépni, s a harmadosztályban megmutatni, hogy ismét lehet rá számítani. A hórihorgas itáliai Achilles-ín-gondok miatt volt kénytelen átmenetileg felhagyni a játékkal, s bár a 2007–2008-as bajnoki szezonban gólkirály volt, két müncheni idénye alatt pedig összesen 38 találatot szorgoskodott össze a Bundesligában, most mégsem egyszerű visszatérnie az első csapatba. A harmadik vonalban már két mérkőzésen pályára lépett, Louis van Gaal egy hazai kupatalálkozón is szerephez juttatta a múlt héten, bajnoki összecsapáson, illetve a Bajnokok Ligájában azonban továbbra sem számol vele.    „Százszázalékos állapotban kell lennie egy játékosnak ahhoz, hogy futballozhasson, Toni pedig nincs abban. Időigényes a visszatérés, még akkor is, ha maga a játékos úgy gondolja, hogy formában van” – indokolt a holland tréner.    Toni remélt visszaútját felettébb nehézzé teheti, hogy – míg ő a nyár folyamán egyetlen meccsen sem játszott – a müncheniek 30 millió euróért igazolták a német válogatott csatárt, Mario Gomezt, továbbá a horvát válogatott Ivica Olicot. Ráadásul Louis van Gaal rendelkezésére áll a fiatal Thomas Müller is, aki időközben a kispadra „ültette” Miroslav Klosét, több mint meggyőző teljesítményével kiszorítva a kezdőcsapatból a német válogatott alapemberét.
Legfrissebb hírek

A három TD-s Josh Allen vezérletével 33 év után idegenben nyert rájátszásmérkőzést a Bills – videó

Amerikai sportok
38 perce

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
3 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
3 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
3 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik