Bayern München: Rummenigge szerint Ribéry és Van Gaal is marad

2010.04.14. 15:11
Karl-Heinz Rummenigge szerint Franck Ribéry a következő szezonban is a Bayern Münchent erősíti.

A 27 éves francia szélsőnek jövő nyáron lejár a szerződése, amelyet eddig még nem újított meg. Lehetséges kérői között legtöbbször a Barcelonát és a Real Madridot emlegetik.

„Most úgy gondolom, hogy nálunk marad – idézi a Bild a bajor klubot üzemeltető gazdasági társaság első emberét. – Az a célunk, hogy hosszabbítsunk vele, de ha ez nem sikerül, az sem jelenti automatikusan azt, hogy még ezen a nyáron eladjuk. A következő szezonra olyan csapatot szeretnénk kialakítani, amellyel a hazai és a nemzetközi porondon is sikeresek lehetünk. Fel akarjuk venni a versenyt az olyan klubokkal is, mint a Barcelona, ehhez pedig nagy szükségünk van Franckra."

Rummenigge továbbra is Louis van Gaallal képzeli el a jövőt, bár a holland vezetőedző úgy nyilatkozott, hogy ha sikerül nekik a triplázás – a Bundesligát, a Német Kupát és a BL-t is megnyerni –, feláll a Bayern kispadjáról.

„Szerintem nagyon jól érzi magát nálunk. Láthatták, hogy mosolyog, amikor a lehetséges távozásáról beszélt" – jelezte Rummenigge, hogy szerinte Van Gaal nem gondolta komolyan fent említett kijelentését.

Legfrissebb hírek

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
13 órája

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
Tegnap, 20:28

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 10:37

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Újraosztott Aranylabda, 4. rész: Franck Ribéry máig nem emésztette meg a „csalást”

Képes Sport
2026.10.08. 16:02