A német Bundesliga termelte a legnagyobb profitot

Vágólapra másolva!
2010.06.08. 11:22
null
A Bundesliga a 2008–2009-es szezonban 1.575 milliárd eurós bevételt könyvelhetett el (Fotó: Action Images)
Címkék
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) termelte a legnagyobb profitot a 2008–2009-es idényben, megelőzve a korábbi éllovas angol Premier League-et – derült ki a Deloitte könyvvizsgáló cég kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Az európai topligákat évente szemléző pénzügyi vállalat kutatása kimutatta, hogy a Bundesliga a 2009-ben lezárult szezonban 1.575 milliárd eurós bevételt könyvelhetett el, s ennek eredményeként – a világgazdasági válság ellenére – 10 százalékos növekedéssel zárt úgy, hogy az élvonalban szereplő 18 csapat összesen 172 millió eurós hasznot termelt.

Ezzel szemben az angol első osztályú bajnokság mindössze négyszázalékos profittal fejezte be a 2008–2009-es szezont, igaz, így is 2.326 milliárd eurós bevétele volt. Ugyanakkor a nyereség „csak" 93 millió euróra rúgott, amely jócskán elmaradt a 2007–2008-as idényben produkált 141 milliótól.

A többi európai topliga – a spanyol Primera División, az olasz Serie A és a francia Ligue 1 –, bár növelte forgalmát a vizsgált időszak alatt, mégis veszteséget könyvelt el. A Bundesliga legutóbb a 2006–2007-es szezonban volt listavezető a nyereségesség területén.

Legfrissebb hírek

NB II: megvan a Szentlőrinc és a Budafok első téli szerzeménye

Labdarúgó NB II
37 perce

Videó: versenyzők vették birtokba a hófödte Hungaroringet

Egyéb autó-motor
40 perce

Spanyolországon belül válthat klubot Yaakobishvili Antal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
52 perce

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
57 perce

Jégkorong: Karsai Ferenc az U18-as finn bajnoki címre tör a Jokerittel

Utánpótlássport
59 perce

Vitorlázás: Vadnai Jonatán győzelemmel zárta az edzőtábort

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Dorogon büszkén támaszkodhatnak a múlt sikereire

Labdarúgó NB II
1 órája

Kosárlabda: Mi is többet vártunk magunktól – Kányási Veronika

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik