Ballack is megerősítette: visszatér a Leverkusenbe

2010.06.25. 10:59
null
Ballack felépülése után a Leverkusenben folytathatja (Fotó: Action Images)
Michael Ballack korábbi együttesében, a Bayer Leverkusenben folytatja pályafutását. A német középpályás két évre szóló szerződést köt a „gyógyszergyáriakkal”.

Michael Ballack – aki sérülése miatt lemaradt a dél-afrikai világbajnokságról – szerződése lejárt a Chelsea-nél, és a londoni klub nem kívánta meghosszabbítani a kontraktust.

A német válogatott középpályás iránt korábban a Schalke és a VfL Wolfsburg is érdeklődött, de végül úgy döntött, hogy korábbi csapatában, a Bayer Leverkusenben folytatja pályafutását.

„Még tárgyalunk, nem egyeztünk meg minden részletben – nyilatkozta péntek délelőtt a Leverkusen részéről Meinolf Sprink médiaigazgató. – Nem tudni, hogy még ma egymás tenyerébe csapunk-e. A részletekben nem sikerült még egyezségre jutnunk."

Délutánra azonban kiderült, hogy a felek mindenben megegyeztek, és maga Michael Ballack kommentálta a klubváltást. „A Bayer Leverkusenhez igazolásommal bezárul a kör. Nagyon szép és sikeres időszakot töltöttem a klubnál, amelyre nagyon szívesen emlékszem vissza. Ez csak megerősített a döntésemben" – nyilatkozta a középpályás délután.

A 33 éves középpályás két évre szóló szerződést kötött korábbi klubjával, ahol 1999 és 2002 között futballozott.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
Tegnap, 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00