Raúl: Egy korszak véget ért, de új kezdődik

2010.07.29. 14:58
null
A bányászok ezúttal igazán értékes „erőforrásra” leltek (Fotó: Action Images)
Címkék
A Real Madridot 18 év után elhagyó Raúl izgatottan várja debütálását a Schalkéban, és állítása szerint új korszakot nyit életében. A 102-szeres válogatott labdarúgó már szombaton bemutatkozhat új együttesében – a bizonyára jól jövedelmező 7-es számú mezben.

Raúl szerint madridi távozásával egy korszak lezárult az életében, de egyúttal egy új el is kezdődött:

„Életem madridi korszaka lezárult, de a Schalkénál új életet kezdek. Meg szeretném köszönni a klubnak és Felix Magathnak, hogy bíztak bennem. Azon leszek, hogy ezt megháláljam. A célom egyszerű: nagy sikereket akarok elérni a csapattal és a szurkolókkal. Az elejétől kezdve éreztem, hogy igazán meg akarnak szerezni" – mondta Raúl.

„Volt más komoly ajánlatom is, de a végén könnyen döntöttem. Érdeklődéssel várom, hogy megismerkedjek a családommal együtt egy új országgal és kultúrával. Mindenesetre az első benyomásaim nagyon pozitívak. Beszéltem Mourinhóval is, aki szerette volna, ha maradok, de ekkor már döntöttem” – tette hozzá a játékos.

„Véleményem szerint a Bundesliga az egyik legerősebb a világon, és versenyképes bármelyik más pontvadászattal. A stadionok mindig tele vannak, és a szurkolók fantasztikus légkört teremtenek” – zárta mondandóját Raúl.

A 102-szeres spanyol válogatott játékos bemutatkozására nem kell várni a Bundesliga három hét múlva kezdődő rajtjáig, mert már szombaton pályára léphet a Schalke mezében. A hét végén éppen Gelsenkirchenben rendezik ugyanis a Liga Total Cupot, amelyen a házigazda Schalke mellett a bajnok és kupagyőztes Bayern München, valamint a Hamburg és a Köln vesz részt, Schalke–Hamburg, illetve Bayern–Köln szombati szereposztásban (a két győztes játssza a vasárnapi döntőt, a két vesztes a bronzmeccset). Raúl egykori madridi csapattársa, a Hamburgot erősítő Ruud van Nistelrooy kifejezetten örül az új Bundesliga-csillag érkezésének, ami az egyébként is fejlődésben lévő német futballra is kedvező hatással lehet.

 „Korábban legfeljebb a Bayern München engedhette meg magának sztárjátékosok igazolását, újabban azonban szélesedik a kör, és biztos vagyok benne, hogy Raúl után is érkeznek majd nagy nevek a német élvonalba" véli Van Nistelrooy.

A Raúl megszerzése ellenére (évi hatmillió eurót keres majd) nem titkoltan anyagi nehézségekkel küzdő Schalke azonnal le is csapott az átigazolásban rejlő lehetőségek egyikére, az imént említett Liga Total Cupra ugyanis 50 ezer 7-es számú Raúl-mezt próbál meg értékesíteni – egyetlen hétvége leforgása alatt, ugyebár.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
54 perce

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
59 perce

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
1 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
1 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik