Bayern München: Van Gaal örül Ribéry válogatottbeli eltiltásának

Vágólapra másolva!
2010.08.28. 07:14
Louis van Gaal vezetőedző szerint nagyon jó hír a Bayern München labdarúgócsapatának, hogy francia légiósa, Franck Ribéry hárommeccses eltiltást kapott hazája válogatottjánál.

A szélső egyike volt annak a négy futballistának, aki a dél-afrikai világbajnokságon történtek miatt másfél hete büntetést kapott a francia szövetségtől. A játékosoknak azért kell bűnhődniük, mert a Raymond Domenech szövetségi kapitányt megsértő, majd ezért hazaküldött Nicolas Anelkáért tüntetve a csapat bojkottálta az egyik edzést, nekik pedig valamilyen módon kulcsszerepük volt a kialakult helyzetben.

„Ez fantasztikus hír számunkra – mondta Van Gaal. – Így zavartalanul tudjuk folytatni a felkészítését, ez számára is nagyon jó."

Ribéry – aki már közölte, hogy nem fellebbez az eltiltás ellen – a vb után ágyékműtéten esett át, de már visszatért a pályára, bár a tréner szavai szerint még nincs százszázalékos állapotban.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53
Ezek is érdekelhetik