Schweinsteiger mentette meg a Bayernt

2010.08.20. 22:41
null
Ribéry (jobbra) beadásából Schweinsteiger megszerezte a győzelmet a Bayernnek (Fotó: Action Images)
Címkék
A Bundesliga nyitó meccsén a Bayern München a Wolfsburgot fogadta. A bajorok már a kilencedik percben megszerezte a vezetést, a Wolfsburg a második félidőben egalizált, de a 91. percben Schweinsteiger belőtte a Bayern győztes gólját.

A Bayern München jól kezdte a találkozót, az első félidőben fölényben játszott, és már a kilencedik percben megszerezte a vezetést. Ekkor Thomas Müller kapott egy átadást és a tizenhatoson belülről ballal lőtt a Wolfsburg kapujába.

Ezt követően növelhette volna előnyét a bajnoki címvédő, de a félidő végéig már nem változott az állás.

A második játékrészben, a találkozó 55. percében a vendégek egy szögletet követően egyenlíteni tudtak: Dzeko ugrott a legmagasabbra a tizenhatoson belül, és a bajorok kapujába fejelt.

Az utolsó tíz percben a Bayern mindent megtett a győzelem megszerzéséért. Sokáig úgy tűnt, hogy hiába a próbálkozások, döntetlen lesz a találkozó végeredménye. Ekkor azonban jött Bastian Schweinsteiger, aki Frank Ribéry beadását követően közelről, körülbelül három méterről belsővel a kapuba talált. Ezzel a címvédő hazai pályán aratott győzelemmel kezdte a bajnokságot.

 

BUNDESLIGA
1. FORDULÓ
Bayern München–Wolfsburg 2–1 (Müller 9., Schweinsteiger 91., ill. Dzeko 55.)

 

Legfrissebb hírek

Légióskörkép: Kovács-gól két országban, Gazdag is betalált és egy elismerés Angliából

Légiósok
6 perce

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
11 perce

„Teljes kontrollvesztés” – keményen arcon ütötte ellenfelét az argentin válogatott kapus

Spanyol labdarúgás
22 perce

Közös fotón kívántak gyógyulást a Tatabánya és az Izvidjac kézilabdázói Josip Saracnak

Kézilabda
23 perce

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
31 perce

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
1 órája

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
1 órája

Vívás: újabb két magyar érem az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik