Diego a Wolfsburgból kerülne vissza a válogatottba

Vágólapra másolva!
2010.09.20. 21:03
null
Diego idén a Wolfsburg színeiben javíthat (Fotó: Action Images)
Címkék
Diego a Juventusban töltött felejthető szezon után visszatért Németországba. Meglepő módon régi csapatával, a Werder Bremennel nem is tárgyalt, inkább a Wolfsburgba szerződött. Nagy álma, hogy a 2014-es brazíliai világbajnokságon pályára léphessen a selecao tagjaként.

Bár Diego remek éveket töltött a Werder Bremennél, a szurkolók egyik nagy kedvence volt, és Mesut Özil távozása után a Werdernek új karmesterre volt szüksége, a brazil mégsem állt kapcsolatban a nyáron régi németországi klubjával.

„Nem álltam kapcsolatban a nyáron a Werder Bremennel. Nagyszerű volt ott játszani régebben, szerettek ott, de most csak a Wolfsburggal tárgyaltam, amelynek igen erős csapata van annak ellenére, hogy ebben az évben nem szerepel nemzetközi kupában. Az elmúlt években a klub tiszteletet vívott ki magának Németországban" – nyilatkozta Diego, akinek új csapata a Bundesliga eddigi négy fordulójából csak egyszer hagyta el győztesen a pályát. A brazil pedig ezalatt két gólt – köztük egyet óllózva szerzett.

A tavaly a Juventusban szereplő középpályás az olasz és a német bajnokságot is összehasonlította: „Nem tippelnék, hogy melyik a jobb liga, de a Bundesliga mindenképp a legjobbak között van."

A brazil játékos elismerte, nem volt jó szezonja az előző, de inkább a jelenre koncentrál, és arra, hogy ismét a selecao tagja lehessen.

„Nem volt jó évem az előző. Nem volt rossz a csapat, de valami nem működött. Azt kívánom, bárcsak többet nyújthattam volna a szurkolóknak, de egyszerűen nem működtek a dolgok a csapatnál. Sajnos emiatt a válogatottból is kimaradtam, ahova nem is volt sok lehetőségem bekerülni. Most az a célom, hogy visszatérhessek a selecaóba, főleg mivel hazám rendezi a 2014-es világbajnokságot. Nagyszerű érzés lenne a hazai tornán szerepelni."

 

Legfrissebb hírek

Ötgólos Hollandia elleni sikerrel rajtolt a társházigazda Svédország a kézilabda Eb-n

Kézilabda
6 perce

A Juventus a hatalmas mezőnyfölénye ellenére kikapott Szardínián

Olasz labdarúgás
9 perce

Norvégia és a címvédő Franciaország is továbbjutott a kézilabda Eb-n

Kézilabda
31 perce

A Ferencvároshoz igazol a horvát támadó – sajtóhír

Labdarúgó NB I
50 perce

Ismét hosszabbításban kapott ki a Volán

Jégkorong
52 perce

Győzött első hazai csoportmeccsén az Esztergom a női kézi El-ben

Kézilabda
1 órája

Az Osasuna és a Mallorca is ötgólos mérkőzést húzott be

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kétszettes hátrányból fordította meg a Kaposvár a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik