Játékossors: Hajnal izomszakadást szenvedett, két hétig nem játszhat

2010.09.12. 16:16
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, 2–0-s győzelmet aratott a Dortmund a Bundesliga 3. fordulójában, az immár háromból háromszor veszítő, 2009-ben bajnok Wolfsburg ellen. A Borussiánál a keretben sem szerepelt Hajnal Tamás, mert az újabban eleve mellőzött középpályás péntek este a csapat edzésén megsérült.

„Balszerencsém volt, mert éppen az egyik utolsó mozdulatomnál szúró fájdalmat éreztem a bal combhajlító izmomban – elevenítette fel a fájó emléket a 29 esztendős középpályás a Nemzeti Sportnak. – Az ultrahangos vizsgálat során az orvosok izomszakadást diagnosztizáltak, valószínűleg két hétig leszek harcképtelen."

Így pedig még nehezebb lesz visszakerülnie a kezdőcsapatba. A vezetőedzővel mindenesetre továbbra is jó viszonyt ápol, Klopp különben is felhívta a figyelmet rá, hogy a többfrontos helytállás (bajnokság, kupa, Európa-liga) sikeressége érdekében valamennyi játékosára, így Hajnalra is számít.

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett és játszott fölényben, ezúttal kikapott a Topolya

Minden más foci
5 perce

Megsérült a Juventus elleni meccsen, meg kellett műteni Luka Modricot

Olasz labdarúgás
11 perce

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
30 perce

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
55 perce

Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

Egyéb egyéni
1 órája

NB II: Budapest Honvéd FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
1 órája

Tekvondó: diákcsúcs emlékezéssel és rekord részvétellel

Utánpótlássport
1 órája

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik