Németország: négyezren tüntettek a növekvő jegyárak ellen Berlinben

Vágólapra másolva!
2010.10.10. 16:15
Címkék
Mintegy négyezer német szurkoló gyűlt össze, hogy békésen tüntessenek többek között az egyre növekvő jegyárak miatt. Az összejövetelen több mint ötven klub fanatikusai vettek részt.
A szurkolók a jegyárak mellett a nem éppen nézőbarát kezdési időpontokat és a túl szigorú rendőri fellépést kifogásolták Berlinben. „Az embereknek meg kell érteni, hogy ez megöli a nézőtéri hangulatot” – mondta Wilko Zicht szóvivő. A felszólaló kifogásolta mind a Német Labdarúgó-szövetség, mind a Bundesliga kereskedelmi politikáját, ugyanakkor még mindig a német a legolcsóbb topliga a jegyárakat tekintve, egy átlagos belépő az előző szezonban 20.79 euró volt, szemben például a 40 eurós spanyol vagy a 43 eurós angol bajnoki átlaggal. A szurkolók véleménye szerint az árak folyamatosan drágulnak, és a szombat esti tv-s mérkőzések ötletétől sincsenek elragadtatva, elvégre náluk tradicionálisan 15.30-kor van a kezdés. Az eseményre rengeteg rendőrt vezényeltek ki, ám a demonstráció incidens nélkül zajlott. A német liga egyébiránt 1.7 milliárd eurós profittal zárta az előző bajnokságot.
Legfrissebb hírek

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
1 órája

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
7 órája

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
7 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
7 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
7 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik