Bayern München: Kahn szerint világklasszis kapusra van szükség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.24. 10:47
Világklasszis kapus igazolását tanácsolta volt klubjának, a Bayern Münchennek Oliver Kahn. A német válogatott és a bajor alakulat korábbi hálóőre konkrét nevet ugyan nem említett, de tudni lehet, hogy a Schalkéban futballozó Manuel Neuerre gondolt.

„Egy olyan klubnak, mint amilyen a Bayern München világklasszisra van szüksége a kapuban, mert ő döntheti el a Bajnokok Ligája fináléját" – nyilatkozta egy televíziós műsorban a 2008-ban visszavonult, világbajnoki ezüstérmes, BL-győztes kapus, Oliver Kahn.

A Bayernnek két lehetősége van, ha majd lejár a 36 éves Jörg Butt szerződése: új kapust szerződtet - elsődleges célpontja éppen Neuer -, vagy bizalmat szavaz a tapasztalatlan Thomas Kraftnak.

„Utóbbival magam is dolgoztam együtt, s nagyon is tehetségesnek bizonyult. A Bayern vezetőinek azonban emlékezniük kell arra, mi történt Michael Rensing esetében. Klassz dolog időnként beugrani, de egészen más felvállalni az elsőszámú kapus posztjával járó felelősséget. Egy fiatal játékosnak nagyon nehéz elfogadtatnia magát a Bayern csapatában, folyamatos rajta a nyomás. Thomas Kraft tehetséges, de senki sem tudja megmondani előre, miként teljesítene a nagy felelősség terhével" - vélekedett Kahn, akitől visszavonulása után Rensing vette át a stafétabotot, de nem aratott osztatlan sikert.

A 22 éves Kraft Bundesliga-mérkőzésen még nem védett, a Bajnokok Ligájában az AS Roma és a Basel ellen azonban jó teljesítményt nyújtott.

A válogatottal világbajnoki bronzérmes, 24 esztendős Neuer produkciójával viszont már mindenki tisztában van, klubedzője, Felix Magath szerint ő a világ egyik legjobbja. Jelenlegi szerződése a Schalkénál 2012-ig érvényes.
   
Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11
Ezek is érdekelhetik