Bundesliga 2.: távozik az utolsótól és visszavonul Oliver Neuville

2010.12.07. 12:53
A 69-szeres német válogatott csatár, Oliver Neuville azonnali hatállyal elhagyja a német másodosztályban (Bundesliga 2.) a kiesés elől menekülő Arminia Bielefeld együttesét, egyúttal befejezi profi pályafutását.

A 37 éves Neuville nem volt elégedett azzal, hogy legtöbbször csak csereként számítottak rá a csapatnál, és ezért kérte a vezetőket, hogy bontsák fel a szerződését.

A Leverkusen és a Mönchengladbach korábbi támadója egyébként nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, tizenegy találkozón mindössze kétszer volt eredményes.

Neuville szerződése eredetileg 2011. június 30-ig szólt a Bielefeldnél, amely a Bundesliga 2. utolsó helyén szerénykedik.

„Már egy ideje gondolkoztam a visszavonuláson, de nem így akartam" – mondta a svájci Locarnóban született, profiként 18 évet lehúzó Neuville, aki klubszinten a Leverkusennél érte el legnagyobb sikereit, 2002-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszott.

A válogatottal a 2002-es világbajnokságon ezüst-, a 2006-os németországi vb-n bronzérmet nyert, s tagja volt a 2008-as Eb-n ezüstérmet szerző Nationalelfnek is.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04

Labdarúgás: vereség Albániától

Utánpótlássport
2026.10.28. 15:40

Labdarúgás: döntetlen után győzelem az U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.26. 21:16