Köln: Hajnal mellett a brazil Dedét is vihetik Dortmundból

2010.12.10. 09:41
Címkék
Bár Hajnal Tamás szeretne megharcolni a helyéért Dortmundban, Németországban továbbra is tartja magát az a hír, mely szerint a középpályás a Bundesligában kieső helyen álló Kölnhöz szerződhet, de nem ő az egyetlen játékos, akit a listavezetőtől szeretnének megszerezni a „kecskések”.

Hajnal mellett a brazil védő, Dede is szerepel a Köln kívánságlistáján. A 32 éves futballista az őszi szezonban mindössze öt percet játszott a bajnokságban (Hajnal egyet sem), így nem lenne meglepő a távozása. Igaz, a védelembe nem ő az első számú kiszemeltje a bajban lévő együttesnek, hanem a hoffenheimi Christian Eichner.

A tabellán 17. helyen álló kölniek emellett kapusposzton is erősítést terveznek.

Legfrissebb hírek

Heti program: topligák, NB I, F1 és US Open

Egyéb egyéni
3 perce

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
10 perce

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
27 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
28 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
38 perce

A Newcastle csatárát szerződtetné a Juventus; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
50 perce

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
1 órája

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
1 órája