1860 München: kiszállhat Király Gáborék főszponzora

2011.02.24. 14:22
Címkék
Német sajtóértesülések szerint a nyáron felbontja szerződését a klubbal az 1860 München főszponzora. A Király Gábort is foglalkoztató együttesnél azonban állítják, a licencük nincs veszélyben a szponzor távozása esetében sem.

A lengyel szoftvercég a szponzori szerződésbe foglalt záradékot használná ki, és nem töltené ki a 2013-ig érvényes megállapodást.

„A kapcsolat megszakításának oka egyrészt a cégünk anyagi helyzete, másrészt a csapat vártnál gyengébb szereplése, a müncheni együttes jelenleg a német másodosztály tizenegyedik helyén áll. Mindkét tényező közrejátszik." – nyilatkozta a szponzor részéről Janusz Filipiak a Münchner Merkurnak.

Az 1860 München vezetősége – amely szerint még tárgyalnak a szponzorációról – azonban még annak ellenére sem nyugtalan, hogy évi 1.8 millió eurótól esne el így a klub. „Ha mégis felbontanák a szerződést, az sem jelentene egzisztenciális problémát a számunkra, a licencünk nem lesz veszélyben" – mondta Robert Schäfer klubigazgató.

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
24 perce

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
1 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
1 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
1 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
2 órája