Bayern: Csak az eredmény számít, ha nyerünk, közel kerülünk a célhoz - Van Gaal

2011.03.05. 09:20
Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője továbbra is hisz abban, hogy csapata képes lesz kiharcolni a közvetlen feljutást a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára.

A holland tréner annak nyomán nyilatkozott így, hogy a bajor alakulat rövid időn belül két fontos mérkőzést is elvesztett saját közönsége előtt: előbb a bajnokságban kapott ki az éllovas Borussia Dortmundtól múlt szombaton, majd a kupaelődöntőben szerdán a Schalkétól. Mindkét esetben erőtlennek tűnt a Bayern a szervezett ellenféllel szemben.

„Egyedül az eredmény számít. Ha szombaton nyerünk, harmadikok vagyunk, és megint elérhető közelségbe kerül a célkitűzésünk” – fogalmazott a szakember.

A pillanatnyilag negyedik bajorok ma az őket két ponttal megelőző, a BL-selejtezőre jogosító harmadik helyen álló Hannoverhez látogatnak. A BL-főtáblát érő második pozíciót a 25. forduló mérkőzései előtt a Bayer Leverkusen foglalja el, amely négy ponttal gyűjtött többet a münchenieknél. A nagyon komoly előnnyel éllovas Dortmundnak a papírforma szerint nem sok izgulnivalója lesz a bajnokság hajrájában.

Legfrissebb hírek

Két gólpassz a nyári szerzeménytől, a Bayern a Stuttgart kiütésével kezdte a bajnokságot

Német labdarúgás
2026.08.28. 22:30

BL-győztes középpályással erősített az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.27. 18:30

Musiala már edzésben, de az idénynyitón még nem játszik

Német labdarúgás
2026.08.27. 13:10

Portugál válogatott középpályást igazolt a Benfica

Minden más foci
2026.08.26. 16:04

Harry Kane lett Németországban az év férfi labdarúgója

Német labdarúgás
2026.08.23. 17:00

A Bayern München parázs meccsen nyerte meg a német Szuperkupát a BVB-vel szemben

Német labdarúgás
2026.08.22. 22:27

Harry Kane csak egy félidőnyi játékot vállal a Dortmund ellen

Német labdarúgás
2026.08.22. 14:02

Az elmúlt időszakban kétszer is összeeső Jamal Musiala nem játszhat a Szuperkupa-mérkőzésen

Német labdarúgás
2026.08.21. 11:52