Van Gaal egy évig nem vállal munkát

2011.03.11. 20:00
null
Van Gaalt minden bizonnyal egy évig nem látjuk majd a kispadon (Fotó: Action Images)
Címkék
A Bayern München szezon végén távozó vezetőedzője, Louis van Gaal egyéves pihenőt tervez, miután a nyáron majd elhagyja a bajor csapatot.

„Egy kutatóévet tervezek magamnak, ami a nyártól veszi kezdetét. Szomorú vagyok, hogy távoznom kell a csapattól, de talán a klubnak is jót tesz, ha elmegyek" – mondta a szombati, Hamburg elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Van Gaal.

Mint ismert, a holland szakember hétfőn jelentette be, hogy a szezon végén közös megegyezéssel távozik a Bayern München vezetőedzői posztjáról.

„A Bayern egy igazi topcsapat, ezért is jöttem a klubhoz. Imádom ezt a kultúrát, szeretem a szurkolókat és ők is szeretnek engem. Ez az, amiért azt mondom, hogy szomorúan fogok távozni."

Pedig az előző szezon végén még egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a 2012-ig hosszabbító 59 esztendős szakembernek el kell hagynia a Bayernt. A csapat megnyerte a bajnokságot és a Német Kupát is, a Bajnokok Ligájában pedig egészen a döntőig menetelt, ahol az Intertől szenvedett vereséget.

Azóta azonban nagyot fordult a világ, a Bundesligában jelenleg csak az ötödik helyen áll a csapat, így nagyot kell hajráznia, hogy odaérjen a Bajnokok Ligáját érő első helyek valamelyikére. (Jelenleg a harmadik Hannovernek öt ponttal van többje a münchenieknél.

„Büszkén akarok távozni, és remélem, a főbejáraton tudok majd elmenni" – zárta gondolatait Van Gaal.

Az mindenesetre biztos, hogy az idén megnyerné a Bajnokok Ligáját a csapat (a nyolcaddöntő első meccsén a Bayern 1–0-ra legyőzte Milánóban az Intert), nem a hátsó ajtón kell majd távoznia a holland szakembernek.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
50 perce

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
50 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
1 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
1 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
1 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
1 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik