Wolfsburg: hivatalosan is bejelentették Felix Magath érkezését

2011.03.18. 10:23
Címkék
Tegnap már beszámoltunk arról, hogy német források szerint a Scahlkétól szerdán menesztett Felix Maagth lesz a Wolfsburg vezetőedzője. A hírt ma reggel a klub hivatalos honlapja is megerősítette.

A Wolfsburg hivatalos honlapja bejelentette, hogy Felix Magath veszi át a csapat irányítását Pierre Littbarskitól. A szakember a vezetőedzői feladatok mellett a menedzseri jogkört is betölti, vagyis a játékosigazolásokért is ő felel.

Magath számára nem lesz ismeretlen a wolfsburgi környezet: 2007 és 2009 között irányította a csapatot, amellyel a második évben elhódította a bajnoki címet.

Magath Steve McClaren és Littbarski után a harmadik edző lesz a Bundesligában jelenleg utolsó előtti, 17. helyen álló Wolfsburg élén ebben a szezonban.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
3 perce

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
48 perce

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
1 órája

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
1 órája

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
1 órája

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
1 órája

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
1 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
1 órája