Neuer lehet minden idők legjobban kereső Bundesliga-kapusa

2011.04.15. 13:10
null
A Schalke arca: Manuel Neuer (Fotó: Action Images)
Címkék
A Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutott Schalke felügyelőbizottságának elnöke, Clemens Tönnies a Bildnek elmondta, 21 millió eurós ajánlatot készülnek tenni Manuel Neuer kapusnak, akit többek között a Manchester United (a Schalke BL-elődöntőbeli ellenfele) is szívesen szerződtetne.

„Manuel Neuer a Schalke arca, mindent megteszünk azért, hogy megtartsuk őt" – nyilatkozta a Bildnek a 25 éves kapusról a gelsenkircheni klub felügyelőbizottságának elnöke, Clemens Tönnies.

A sportvezető elmondta, három évre szóló szerződéshosszabbítási ajánlatot készülnek tenni a Manchester United által is körbeudvarolt kapusnak, akinek jövőre jár le a megállapodása a Schalkénál.

A Schalke biztosra akar menni az ügyben, ezért olyan ajánlatot készül tenni a játékosnak, amellyel 7 millió eurót kereshetne idényenként, és ha ezt elfogadja, a Bundesliga történetének legjobban fizetett kapusa lehetne, megelőzve a Bayern München korábbi legendáját, Oliver Kahnt, aki (egyes források szerint) 4.5 millió eurót keresett szezononként.

Tönnies szerint fényes jövő állhat a Schalkében Neuer előtt, aki 2005 óta erősíti a „királykékeket”, szerződése azonban 2012-ben lejár a klubnál.

„Őszintén megmondtam neki: Manu, a küldetésed még nem ért véget a Schalkéban, itt még jelentős sikereket érhetsz el. Erre ő elgondolkodott” – idézi a Bild Tönniest.

A 25 éves futballista iránt a Bundesliga-vetélytárs Bayern München is érdeklődik, ami a szurkolók heves ellenreakcióját váltotta ki: az Internazionale ellen hazai pályán 2–1-re megnyert Bajnokok Ligája-elődöntőn „halott nadrágok” feliratú transzparensekkel tiltakoztak, utalván a Bayern egyik becenevére, a „bőrnadrágosokra”.

Neuer ebben az idényben mind a 29 bajnokin a Schalke kapujában állt, és ezeken a mérkőzéseken 33 gólt kapott, míg a Bajnokok Ligájában 10 találkozón nyolcszor kellett a hálóból kiszednie a labdát.

Legfrissebb hírek

Cadu: Most sokkal jobban együtt van a csapat

Labdarúgó NB I
2 perce

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
5 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
6 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
7 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
7 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
7 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
7 órája