Törtek-zúztak a huligánok Frankfurtban

2011.05.08. 12:03
null
Szokatlan látvány Németországban: rohamrendőröknek kellett megfékezniük a dühös drukkereket (Fotó: Reuters)
Címkék
Rohamrendőröknek kellett megfékezniük a feldühödött szurkolókat a frankfurti Commerzbank-Arenában a tegnapi Eintracht Frankfurt–1. FC Köln (0–2) Bundesliga-futballbajnoki lefújása után. Az összecsapások során negyven huligánt letartóztattak.

 

Németországban ritkán látható jelenetek játszódtak le a tegnapi Frankfurt–1. FC Köln (0–2) német bajnokit követően, miután a vendégek elhozták a három pontot az Eintracht otthonából. Mintegy 200 feldühödött hazai szurkoló hatolt át a kerítésen vagy feszítette fel a tribün menekülő kapuit, és tódult a pálya irányába kedvenceik újabb veresége miatt.

Ötvenen a felezővonalig is eljutottak, ám a századnyi jól felszerelt rohamrendőr könnyen visszaverte őket.

„Néhány frankfurti idióta miatt abba kellett hagynunk az ünneplést. A biztonságunk érdekében nem maradhattunk a gyepen, be kellett mennünk az öltözőbe. Az események a futball keserű pillanatai voltak..." – nyilatkozta Lukas Podolski, a Köln válogatott csatára, aki társaival nem tudta megünnepelni rendesen, hogy – a Frankfurttal ellentétben – sikerült kiharcolniuk a bennmaradást.

A német közszolgálati televízió, az ARD szombat esti beszámolója szerint a huligánok nemcsak a létesítményben tettek kárt, összetörtek egy 600 ezer eurós spéci kamerát is.

A csalódott randalírozó drukkerek közül 40-et tartóztatott le a rendőrség, amely gumibotot és borsspray-t is bevetett az összecsapás közben.

Egyébként egy hete sem nyugodtak a frankfurti huligánok, akik a Mainz elleni 3–0-s vereséget követően is „kitettek" magukért – a hatóság még figyelmeztető lövéseket is leadott, hogy megfékezze őket.

A drukkerek reakciója, bár elítélendő, érthető: a Frankfurt, amely még a hetedik helyen állt az őszi idény végén a Bundesligában, a 17. helyre csúszott vissza a tabellán, és könnyen kieshet az első osztályból. A hesseniek a bajnok Borussia Dortmundhoz látogatnak az utolsó fordulóban, és ha kikapnak, biztosan búcsúznak az élvonaltól.

A frankfurti közönség az utóbbi másfél évtizedben mindazonáltal hozzászokhatott (volna) csapata rapszodikus szerepléséhez, mivel az Eintracht a 15-ből öt évadot töltött a Bundesliga második vonalában.

BUNDESLIGA
33. FORDULÓ
St. Pauli–Bayern München 1–8 (Eger 78., ill. Gomez 10., 52., 86., Van Buyten 32., Robben 54., 84., Ribéry 74., 88.)
VfB Stuttgart–Hannover 2–1 (Hajnal 58., Okazaki 61., ill. Stindl 66.)
Bayer Leverkusen–Hamburg 1–1 (Kiessling 54., ill. Westermann 2.)
Schalke 04–Mainz 1–3 (Huntelaar 47., ill. Schürrle 52., Holtby 82., Noveszki 85.)
Nürnberg–Hoffenheim 1–2 (Wollscheid 16., ill. Roberto Firmino 40., G. Sigurdsson 87.)
Mönchengladbach–Freiburg 2–0 (Hanke 80., Reus 82.)
Werder Bremen–Borussia Dortmund 2–0 (M. Silvestre 6., C. Pizarro 64.)
Wolfsburg–Kaiserslautern 1–2 (Mandzukic 6., ill. Lakic 25., Amedick 44.)
Eintracht Frankfurt–1. FC Köln 0–2 (Sihi 24., Podolski 93. – 11-esből)
AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 33 22 6 5 64–21 43 72
2. Bayer Leverkusen 33 19 8 6 63–44 19 65
3. Bayern München 33 18 8 7 79–39 40 62
4. Hannover 33 18 3 12 46–44 2 57
5. Mainz 33 17 4 12 50–38 12 55
6. Nürnberg 33 13 8 12 46–42 4 47
7. Hamburger SV
33 12 8 13 45–51 –6 44
8. Freiburg 33 13 5 15 41–49 –8 44
9. Hoffenheim 33 11 10 12 49–47 2 43
10. Kaiserslautern 33 12 7 14 45–49 –4 43
11. VfB Stuttgart 33 12 6 15 59–57 2 42
12. Werder Bremen 33 10 11 12 45–58 –13 41
13. 1. FC Köln 33 12 5 16 45–61 –16 41
14. Schalke 04
33 11 7 15 37–42 –5 40
15. Wolfsburg 33 8 11 14 40–47 –7 35
16. Mönchengladbach 33 10 5 18 47–64 –17 35
17. Eintracht Frankfurt 33 9 7 17 30–46 –16 34
18. St. Pauli 33 8 5 20 34–66 –32 29
Legfrissebb hírek

Nem volt kérdés a DVSC sima győzelme a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
31 perce

Cselgáncs: két hetedik hely a junior Eb első napján

Utánpótlássport
35 perce

„Pénzéhes k..va” – keményen fogadták Borbélyt Győrben, de vezet a Fradi: ETO FC–FTC 0–1

Labdarúgó NB I
44 perce

Mátrixos videóval jelentette be Gabriel Martinellit az Al-Hilal

Minden más foci
50 perce

Lévai Levente felkerült a bajnokok falára

Birkózás
1 órája

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
1 órája

Vuelta: szlovén szenzáció a Calar Altón

Kerékpár
1 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája