Hamburg: radikális megszorítások, 12 játékos „repül" a nyáron

Vágólapra másolva!
2011.06.07. 17:43
Bekeményít a Hamburger SV labdarúgócsapatának vezetősége, és radikális megszorításokat tervez a nyáron. A cél: a játékosokkal kapcsolatos költségeket 47 millió euróról 35 millióra csökkenteni, ennek érdekében a most harminckettes keretet húszfősre „faragják le".

Az új sportigazgató, Frank Arnesen a szezonkezdetre jóval karcsúbb keretet (és kevesebbet kereső játékosokat) szeretne látni, az idősebb, magas fizetésű labdarúgóktól szabadulna meg elsősorban a HSV. A már távozottakon – többek közt Frank Rost, Ruud van Nistelrooy, Piotr Trochowski – kívül meg vannak számlálva a napjai Guy Demelnek, Joris Mathijsennek és Jonathan Pitroipának is. A Die Welt úgy tudja, hogy a válogatott Marcell Jansen megfelelő ajánlat esetén szintén eladó, a kölcsönből visszatérteket is elpasszolják.

Eddig a Hamburg (reménybeli) erősítései a Chelsea-től jönnek, Frank Arnesen átcsábította a fiatalok közül Michael Mancienne-t, Jacopo Salát és Gökhan Törét is, valamint „célkeresztben van" Jeffrey Bruma.

Legfrissebb hírek

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
5 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
2025.09.13. 20:31

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31
Ezek is érdekelhetik