Németország: Ballack már korábban eldöntötte, hogy visszavonul a válogatottól

2011.06.19. 21:02
Címkék
Michael Ballack, a német labdarúgó-válogatott korábbi kapitánya ma közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a nyár folyamán mindenképpen bejelentette volna visszavonulását a nemzeti csapattól, de mindezt saját maga szerette volna megtenni.

„Sajnálom, hogy újra mindenféle közleményeket kell olvasgatnom, amik nem az igazsággal foglalkoznak, és ezekre kell reagálnom. Megegyeztünk korábban, hogy saját magam fogom megtenni a bejelentést a válogatottból való visszavonulásomról a nyár folyamán" – mondta Ballack.

Mint ismert, a német válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw néhány napja kijelentette, hogy a továbbiakban egyáltalán nem számol Michael Ballackkal, de a brazilok ellen elbúcsúzhat a karmester a nemzeti csapattól. Ezután Ballack annyira megsértődött Löwre, hogy kijelentette, el sem megy saját búcsúmérkőzésére, amit egy nagy komédiának nevezett. Erre Wolfgang Nierbasch, a Német Labdarúgó-szövetség, a DFB főtitkára szégyennek nevezte Ballack reakcióját, amit a mai közlemény követett.

Legfrissebb hírek

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
7 perce

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
23 perce

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
52 perce

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
1 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
8 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája