Bayern: Ribéry sérülése súlyosabb a vártnál, lemaradhat a bajnoki rajtról

2011.07.25. 16:07
Címkék
Mint ismeretes, Franck Ribéry, a Bayern München francia válogatott labdarúgója vasárnap délelőtt bokasérülést szenvedett egy edzésen, ami miatt előzetesen néhány nap pihenőt jósoltak neki, ám a hétfői alaposabb vizsgálatok után kiderült, több hetet is ki kell hagynia a 28 éves szélsőnek.

A Bild szerint a Braunschweig elleni hétfői kupameccsen biztosan nem léphet majd pályára a vb-ezüstérmes francia, de az is előfordulhat, hogy a bő két hét múlva rajtoló Bundesliga-nyitányról is lemarad. Ribéry ennek ellenére szerencsésnek érzi magát...

„Öröm az ürömben, hogy csak pár hetet kell kihagynom, ismét szerencsém volt. Először azt hittem, elszakadt a szalagom” – idézi a Kicker Ribéryt.

A francia sérült bal bokáját mindenesetre hétfőn begipszelték, a hírek szerint öt nap múlva veszik majd le róla.

Ribéryt üldözi a balszerencse: egyhuzamban ez már a negyedik nyár, hogy nem ússza meg sérülés nélkül. 2008-ban szintén a bal bokájával akadtak gondok, 2009-ben a térde rakoncátlankodott, 2010-ben pedig a lágyékát kellett megműteni.

Legfrissebb hírek

A Ferrari remek formában kezdett, kitart a lendülete? – Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
11 perce

Két Újpest-játékost vett kölcsön az NB II-es Kozármisleny

Labdarúgó NB II
19 perce

Már kétszer annyi győzelme van Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
1 órája

Sérülés miatt kiesett Schatzl Natalie, kölcsönjátékos érkezett Esztergomba

Kézilabda
1 órája

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
1 órája

Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Képes Sport
1 órája

Paksról érkezett hátvéd Diósgyőrbe – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Labdarúgó NB I
2 órája