Bundesliga: szakértő fejtette meg Stieber levertsége titkát

2012.10.23. 12:02
A Bundesliga legutóbbi fordulójában Stieber Zoltán (Greuther Fürth) megszerezte első gólját a német élvonalban, és mint elmondta, jelentős formajavulását étkezési rendje megváltoztatásának is köszönheti.

„Fizikailag és mentálisan is rendben vagyok, amit nagyrészt egy dietetikusnak köszönhetek – árulta el a Hoffenheim elleni találkozón (3–3) a kapuba találó játékos a Nemzeti Sportnak. – Néhány hete még állandóan fáradtnak és levertnek éreztem magam, az edzésen néha a bemelegítés után elkészültem az erőmmel. Elmentem egy táplálkozási tanácsadóhoz."

A játékos elmondta: életében annyi tesztet nem végeztek még el rajta, mint akkor, de meglett az eredménye.

„Kiderült, hogy a tejtermékekre allergiás vagyok, sertéshúst sem fogyaszthatok. Drasztikusan átalakították az étrendemet, amivel minden a helyére került. Az étvágyam a régi. A gólokat illetően is" – folytatta a labdarúgó.

Stieber német lapoknak elmondta: az idény első heteiben az „eltűnéséért" kapott sajtóbeli kritikák ellenére végig érezte edzője, Michael Büskens támogatását, és örül, hogy ezt most meghálálhatja. Reméli, hogy a pontszerzés és a gólja elhiteti társaival is, hogy van keresnivalójuk a Bundesliga élvonalában.

A Greuther Fürth nyolc forduló után a tabella utolsó előtti, 17. helyét foglalja el. Következő ellenfele a Werder Bremen lesz szombaton, hazai pályán.

Legfrissebb hírek

Keresztes Krisztián a Greuther Fürth egyik vezére lehet

Német labdarúgás
2026.08.09. 11:41

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50