Bayern: Az Arsenal megkísérli a lehetetlent - Heynckes

2013.03.08. 18:42
Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az Arsenal célja nem lesz más a két csapat szerdai Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, mint az, hogy az 1–3-as hazai vereség után bebizonyítsa, a lehetetlen lehetséges, és kiharcolja a továbbjutást.

A 67 esztendős szakvezető szerint az „ágyúsok” a kétgólos hátrány dacára még mindig valós veszélyt jelentenek a bajorok számára.

„Az Arsenalnak nem lesz meccse ezen a hétvégén, így optimálisan fel tudnak készülni a szerdai összecsapásra. Nem azért jönnek az Allianz Arenába, hogy kiessenek, hanem hogy bebizonyítsák, a lehetetlen lehetséges” – nyilatkozta mai sajtótájékoztatóján a német szakember, akinek a csapata szombaton a Fortuna Düsseldorfot fogadja a német bajnokság 25. fordulójában.

„Még nem gondolunk az Arsenal elleni meccsre. Szeretnénk tovább masírozni a bajnokságban, és növelni az előnyünket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy lazán vegyük a bajnoki meccseket” – mondta Heynckes, aki szerint nem lenne helyénvaló, ha már most a bajnoki címre gondolnának.

Mint ismert, a Bayern tíz fordulóval a vége előtt 17 ponttal vezeti a Bundesliga tabelláját a címvédő Borussia Dortmund előtt.

Legfrissebb hírek

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
8 órája

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
10 órája

A Sporting edzője az Arsenalról: Három-négy hatalmas lehetőségünk volt, nekik egy sem

Bajnokok Ligája
12 órája

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
13 órája

A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
22 órája

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
22 órája

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:41

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:11
Ezek is érdekelhetik