Bayern: Heynckes ismeri a jövőt, és cáfolja a Real-vonalat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.26. 19:06
null
Jupp Heynckes június 30-ig nem beszél a Bayern utáni időkről (Fotó: Action Images)
Jupp Heynckes, a német bajnoki címet begyűjtő Bayern München vezetőedzője arról beszélt a sajtónak, tudja már, mit csinál azt követően, hogy a nyáron lejár a szerződése a bajoroknál. A 67 éves szakember cáfolta, hogy visszatérne a Real Madrid kispadjára, amellyel 1998-ban Bajnokok Ligáját nyert.

 

„Június 30-ig nem beszélek róla, hogy mit fogok csinálni a Bayern után. Nyugodt módon kezelem a helyzetet. Tudom, hogy mit fogok csinálni és van még egy kis időm addig. Sosem volt ügynökön, és a spanyolországi pletykákat csak a média gyártja” – nyilatkozta Heynckes, aki korábban egyértelműen utalt rá, nem áll szándékában még visszavonulni.

Heynckes szerint a német labdarúgásnak nagyon jó a Bayern München és a Borussia Dortmund hétközi sikere, de két lábbal a földön kell maradniuk.

„Látványos hét volt az európai futballban. Láthattuk, hogy a Bundesliga mennyire felfejlődött és hogy az európai elit szintjén van. Higgadtsággal és fegyelemmel kell élveznünk a siker ízét, nincs helye arroganciának” – nyilatkozta Heynckes, aki elmondta, várja a Barcelona elleni visszavágót, hiszen dolgozott az Ibériai-félszigeten, és mindenki számára nagy élmény a Camp Nouban szerepelni.

Az újságírók rákérdeztek arra is, mit szólt a Bayern-öltöző a dortmundi Mario Götze átigazolási híréhez. „Sok kivételes képességű játékosunk van a középpályán, és a csapat örül az átigazolásnak. A Bayernnél azonban mindig vannak új sztorik és pletykák, a játékosok ezekre nyugodtan reagálnak. Tudják, hogy kell kezelni őket” – mondta a szakember.

A Bajnokok Ligája elődöntőjének hétközi meccsén a Bayern München 4–0-ra kiütötte a Barcelonát, míg a Borussia Dortmund 4–1-re intézte el a Real Madridot.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
16 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
17 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
22 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34
Ezek is érdekelhetik