Bundesliga: a Hoffenheim újra nyert, marad az élvonalban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.27. 22:26
Elmaradt a kaiserslauterni csoda a Fritz Walter Stadionban: a Hoffenheim a második mérkőzésen is legyőzte a másodosztály harmadik helyzettjét az osztályozón, így bennmaradt az élvonalbeli német labdarúgó-bajnokságban.

A hazai 3–1-es győzelem után a Hoffenheim jobban kezdett a második meccsen is, a 28. percben azonban Sejad Salihovic büntetőt hibázott, miután Kevin Volland ellen szabálytalankodott Tobias Sippel kapus. A hiba azonban mégsem jelentett fordulatot, a félidő hajrájában a bosnyák középpályás némiképp jóvá is tette hibáját: Sebastian Rudy szabadrúgása után remekül csúsztatta meg a labdát, és Sippel ugyan reflexből még kapufára mentett, ám a berobbanó David Abraham a gólvonalon túlra sodorta a játékszert.

A kiváló iramú meccsen a Hoffenheim védelme jobban zárt, a 64. percben azonban Alexander Baumjohann megtalálta a rést a pajzson, és szabadrúgásból a kapu jobb oldalába lőtt.

Néhány percig újra nyílttá vált a párharc, pláne, hogy a Lautern újra a hálóba juttatta a labdát, ám a játékvezető – jogosan – érvénytelenítette a találatot les miatt. A 74. percben viszont jött egy újabb fejes a vendégektől, Salihovic szöglete után Jannik Vestergaard bólintott a jobb alsó sarokba, és ezzel végleg eldőlt a párharc. A Hoffenheim marad az élvonalban, a Kaiserslautern pedig a másodosztályban.

BUNDESLIGA
OSZTÁLYOZÓ, VISSZAVÁGÓ
Kaiserslautern–Hoffenheim 1–2
(Baumjohann 65., ill. Abraham 44., Vestergaard 74.)
Összesítésben (az élvonalban maradt): 5–2, a Hoffenheim javára

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16