Dortmund: Minket nem lehet úgy megverni, mint a Barcát - Klopp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.13. 17:09
Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetőedzője a Kickernek adott nyilatkozatában elmondta, a Bayern München nem fogja tudni olyan könnyen megverni a csapatát a Bajnokok Ligája döntőjében, mint a sorozat korábbi szakaszában a Juventust és a Barcelonát.

A bajorok a legrangosabb európai kupasorozat negyeddöntőjében 4–0-s összesítéssel búcsúztatták a Juventust, míg az elődöntőben a Barcelonát 7–0-val „lépte le” Jupp Heynckes csapata.

Jürgen Klopp úgy véli, a Dortmund komolyabb ellenállást fog tanúsítani a Bayern ellen, mint az olasz, illetve a spanyol bajnok.

„A Barcát és a Juvét a Bayern úgy »kirúgta« a stadionból, hogy alig találták a kijáratot. Ezt velünk nem lehet megcsinálni. A világ összes csapata számára kellemetlen ellenfél vagyunk” – nyilatkozta Klopp, aki szerint a teher nem a BVB játékosainak vállát nyomja.

„Nincs veszítenivalónk. Ami számít, hogy május 25-én gazdára talál a trófea. Gondoskodnunk kell róla, hogy mi nyerjük meg a serleget, ahelyett, hogy a vereségre gondolnánk” – tette hozzá Klopp, akinek a csapata legutóbbi négy találkozásuk alkalmával nem tudta legyőzni a Bayernt, a 2012 májusában rendezett Német Kupa-döntőben viszont 5–2-re a Dortmund nyert.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
16 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
22 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26