Bayern: sajtóhírek szerint máris megegyeztek Thiagóval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.11. 18:16
Olasz sajtóhírek szerint a Guardiola testvérpár máris megegyezett arról, hogy a Barcelonától 18 millió euróért megvásárolható Thiago Alcántara négy évre aláír a Bayern Münchenhez.

Többek között a Tutto Mercato és a Sky Sports Italia is jelentette, hogy az Olaszországban született 22 éves középpályás ügynöke, azaz Pere Guardiola, Josep Guardiola fivére órákkal azt követően megállapodott a Bajnokok Ligája-győztessel, hogy annak új edzője olaszországi sajtótájékoztatón kijelentette: a nyári átigazolási időszakban az U21-es Európa-bajnok középpályás az egyetlen célpontja.

Thiago (állítólag évente 2.5 millió eurót keres majd) iránt a Real Madrid és a Manchester United is érdeklődött, s miután a spanyol klubot azonnal visszautasította, úgy tűnt, az Old Traffordra szerződik – ám Guardiola vallomása a hírek szerint megváltoztatta a helyzetet.

Guardiola elmondta, lesz helye Thiagónak a középpályán, szakértők szerint Javi Martínez védősorba való visszavonásával adna lehetőséget új játékosának.

 

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
Tegnap, 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28