Dortmund: Lewandowskinak problémája van egyesekkel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.29. 13:48
Robert Lewandowskinak problémája van néhány emberrel a Borussia Dortmund labdarúgócsapatánál. Ezt a BL-döntős német klub lengyel csatára maga mondta el a Sky-nak.

Lewandowski nem csinált titkot abból, hogy még idén nyáron szeretett volna átigazolni a Bayern Münchenbe, ám a dortmundi vezetők keresztülhúzták számításait. A fekete-sárgák már eladták egyik legnagyobb értéküket, Mario Götzét a bajoroknak, és érthetően nem akarják újabb kulcsemberüket elengedni legnagyobb riválisukhoz. Jürgen Klopp vezetőedző mindenesetre már elkönyvelte, hogy Lewandowski egy év múlva – szerződése lejárta után – ingyen távozik majd a müncheniekhez. A mostani idényben persze még számít rá, és reményei szerint a lengyel gólvágó újra szép sikerekhez segíti a csapatát.

„Tudom, hogy Robert is hasonlóképp áll a dolgokhoz” – nyilatkozta Klopp a Welt am Sonntagnak.

A két csapat a német Szuperkupában csapott össze először az új szezon során, és bár Lewandowski gólt nem szerzett, hasznos játékkal járult hozzá szombaton a Borussia 4–2-es sikeréhez.

„Amikor a pályán vagyok, jól akarok játszani és gólokat szerezni. Ez a legfontosabb számomra, mindegy, hol teszem ezt – mondta a Skynak a csatár, aki azonban azt sem titkolja, hogy nem mindenkivel van jó viszonyban a Dortmundnál. – Jól érzem magam a csapatban, ám néhány emberrel problémám van. Nehéz helyzet ez.”

Problémája minden bizonnyal Hans-Joachim Watzke klubigazgatóval és Michael Zorc sportigazgatóval van, akik megakadályozták a Bayernbe igazolását.

„Egyértelmű, hogy Robert rám célzott, de nekem a klub érdekeit kell szem előtt tartanom a döntéseimnél. Ezzel együtt megértem, hogy Robert kicsit neheztel rám” – idézi a Bild Watzkét.

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Amenyido: Éreztem, sikerülhet profivá válnom, de azt is, valószínűleg nem a Dortmund lesz a szintem

Labdarúgó NB I
2026.08.06. 07:18

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24