Dortmund: Aubameyangban ennél is több van - Klopp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.11. 11:31
Álomszerű debütáló mérkőzésen van túl a Borussia Dortmund nyáron igazolt gaboni szélsője, Pierre-Emerick Aubameyang, aki a Bundesliga nyitó fordulójában csapata Augsburg elleni 4–0-s győzelméből klasszikus mesterhármassal vette ki a részét. Sikeres bemutatkozásáról ő maga, edzője és játékostársa is elégedetten nyilatkozott.

„Olyan mintha álmodnék, hihetetlen érzés így bemutatkozni – nyilatkozta a találkozó után a Bildnek a Saint-Étienne-től 13 millió euróért igazolt Aubameyang, majd így folytatta. – Jól érzem magam Dortmundban, és a Bundesliga is lenyűgöz. Sokkal intenzívebb a játék mint a francia bajnokságban, nagyobb a tempó és védekezésből is sokkal inkább ki kell vennem a részem, de nincs ezzel gondom.”

„Ha továbbra is ilyen ütemben dolgozunk és ilyen formában futballozunk, nagyszerű szezonunk lehet. Az első gólom rendkívül fontos volt, ezért akartam különleges módon megünnepelni” – utalt csukafejese után bemutatott szaltójára a Dortmund 24 éves támadója.

Jürgen Klopp, a Dortmund vezetőedzője úgy érzi, Aubameyang még a szombaton látottaknál is nagyobb veszélyt jelenthet az ellenfelekre. „Sokkal több van benne annál, mint amit ma láttunk tőle, jóval több gondot is okozhat az ellenfelek védelmének” – árulta el a mérkőzés után a Dortmundot tavasszal BL-döntőbe vezető mester. A hátvéd, Neven Subotic csak annyit tett hozzá: „A mai egy nagyszerű példája volt a tökéletes bemutatkozó mérkőzésnek.”

A Dortmund a következő bajnoki fordulóban, augusztus 18-án az Eintracht Frankfurtot fogadja hazai pályán, a Német Kupa második fordulójában pedig Király Gábor csapatával, az 1860 Münchennel csap össze.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Roger Schmidt lett a Red Bull globális futballigazgatója – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 15:13

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45