Bayern: Ha a trófeák nem jönnek, én megyek - Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.22. 21:12
Pep Guardiola, a Bayern München második németországi szezonjára készülő vezetőedzője azt szeretné, ha a német bajnoknál megértenék és elfogadnák, miről is szól az ő futballfilozófiája.

„Azért jöttem ide, hogy a legjobbamat nyújtsam, ahogy azt Barcelonában is tettem. Egy olyan országba, kultúrába érkeztem, ahol teljesen másképp gondolkodnak a futballról, mint ott, ahol én születtem és nevelkedtem. Próbálom magamévá tenni ezeket a nézeteket, de közben azt szeretném, ha a környezetem is befogadná az én stílusomat. Hosszú folyamat ez, egy szezon alatt képtelenség véghez vinni”– idéz a spanyol Marca Pep Guardiola sajtótájékoztatójáról.Pep Guardiola sajtótájékoztatójáról.

„Nem titok, ha nem sikerül felülmúlnom az előző szezon sikereit, az idény végeztével új vezetőedző ülhet a helyemre” – tette hozzá a mester, aki négy trófeát (Európai Szuperkupa, klub-vb, bajnoki cím, Német Kupa) nyert a bajor együttessel a 2013–2014-es idényben, de a Bajnokok Ligája elődöntőjében meglepő különbséggel (0–5) esett ki a Real Madriddal szemben.

„Pontrekorddal lettünk bajnokok, és megnyertük a kupát is, ami fantasztikus érzés, de nagy csalódás volt a Real Madrid elleni BL-búcsú. Nem az, hogy kiestünk, hanem ahogy” – szögezte le Guardiola.

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
12 órája

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
2026.02.05. 18:50

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37
Ezek is érdekelhetik