Bundesliga: Most nem az első hely a fontos - Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.24. 09:08
null
Josep Guardiola: Gyerünk, uraim, játszani! (Fotó: Reuters)
Josep Guardiola, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője az eredménnyel és a játékkal is elégedett volt a kedd esti bajnoki mérkőzés, a meglepetés-éllovas Paderborn fölényes (4–0) legyőzése után.

 

„Az első huszonöt percben nagyon jól játszottunk – értékelt Josep Guardiola –, és összességében is elégedett vagyok, mert támadásépítésben javultunk. Mi vagyunk az elsők, de most nem ez számít. Hanem az, ahogyan játszunk.”

„Fontos volt, hogy nyerjünk, és egyértelműen meghúzzuk a határokat – összegzett Arjen Robben. – Egyszerűen mi voltunk a jobbak. Az elején nem tudtak feltartóztatni minket, és ebből sokat profitáltunk, gyorsan elhúztunk két góllal. Ez az első nagy különbségű győzelmünk, valahogyan így kell folytatnunk.”

„A Bayern rendkívüli csapat, ezt néhány tűzijátékkal alá is támasztotta, képtelenség lett volna minden támadást megakasztani – fogalmazott André Breitenreiter, a Paderborn edzője. – Próbáltunk kitörni a szorításból, és néhányszor sikerült is. A srácok fantasztikus munkát végeztek, erre büszkék lehetünk, szerdán el is merülünk egy kicsit mindannyian az Oktoberfestben.”

EMLÉKEZTETŐ

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
5. FORDULÓ
Bayern München–Paderborn 4–0 (Götze 8., 78., Lewandowski 14., Th. Müller 85.)
Eintracht Frankfurt–Mainz 2–2 (Meier 45., Seferovic 82., ill. Hofmann 41., Okazaki 44.)
Hoffenheim–Freiburg 3–3 (Elyounoussi 44., Rudy 63., Vestergaard 93., ill. Frantz 31., 33., Darida 75. – 11-esből)
Werder Bremen–Schalke 04 0–3 (Meyer 48., Neustädter 51., Barnetta 85.)

Szerdán játsszák

20.00: Borussia Dortmund–VfB Stuttgart (Tv: Eurosport 2)
20.00: Hertha BSC–Wolfsburg
20.00: Hannover–1. FC Köln
20.00:
Leverkusen–Augsburg
20.00:
Mönchengladbach–Hamburg

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 5 3 2 9–2 +7 11
2. Mainz 5 2 3 9–5 +4 9
2. Hoffenheim 5 2 3 9–5 +4 9
4. Paderborn 5 2 2 1 7–6 +1 8
5. Bayer Leverkusen 4 2 1 1 10–9 +1 7
6. Hannover 4 2 1 1 4–3 +1 7
7. Mönchengladbach 4 1 3 5–2 +3 6
8. 1. FC Köln 4 1 3 2–0 +2 6
9. Eintracht Frankfurt 5 1 3 1 7–7 0 6
9. Augsburg 4 2 2 7–7 0 6
11. Borussia Dortmund 4 2 2 6–7 –1 6
12. Wolfsburg 4 1 2 1 8–6 +2 5
13. Schalke 04
5 1 2 2 8–9 –1 5
14. Freiburg 5 3 2 6–9 –3 3
15. Werder Bremen 5 3 2 8–13 –5 3
16. Hertha BSC
4 2 2 7–11 –4 2
17. Hamburg 4 2 2 0–5 –5 2
18. VfB Stuttgart 4 1 3 1–7 –6 1

 

Legfrissebb hírek

Matthäus szerint Olise marad a Bayern Münchenben

Német labdarúgás
2026.07.18. 12:39

Olise a Real Madridban akar játszani

Foci vb 2026
2026.07.16. 13:36

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

Sorozatban harmadszor az Atlético Madrid adja a legtöbb játékost a vb-döntőre

Foci vb 2026
2026.07.16. 10:41

Münchenben ezentúl a „Vének Tanácsa” dönt minden átigazolásról

Minden más foci
2026.07.15. 20:15

Megszakad a Bayern München nagy sorozata?

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:31

Megműtötték a Bayern sztárját a vb-kiesést követően

Német labdarúgás
2026.07.06. 13:36

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29