Bayern: Guardiola egyelőre vár a szerződéshosszabbítással

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.26. 11:38
Bár a német bajnok Bayern München labdarúgócsapatának vezetősége már többször jelezte, kész lenne a hosszabbításra, a vezetőedző, Pep Guardiola egyelőre vár 2016-ig szóló szerződésének újratárgyalásával.

A spanyol tréner az első szezonjában, 2013/2014-ben bajnoki címre és kupadiadalra vezette a gárdát, amellyel – veretlenül – most is vezeti a Bundesligát, a Bajnokok Ligájában pedig a Sahtar Doneck elleni nyolcaddöntőre készül.

„Az idény végén, nyáron lesz elég időnk beszélni a szerződéshosszabbításról. A futball az egyik nap ilyen, a másik nap olyan” – mondta Guardiola a Bayern drukkereinek a hétvégén, amikor szurkolói klubokat látogatott meg.

„Nagy kihívás volt számomra itt munkát vállalni. Eddig nagyon jól éreztem magam, és egy álmom vált valóra azzal, hogy a Bayern edzője lehetek” – tette hozzá, amikor szerződése meghosszabbításáról
kérdezték.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság ügyvezető testületének elnöke korábban többször hangoztatta, hogy a klub bármikor készen áll Guardiola szerződésének meghosszabbítására, sőt, legutóbb úgy fogalmazott:

„Remélem, a lehető legtovább marad a Bayernnél!”, „Pep addig marad, ameddig
csak akar”.

Rummenigge ugyanakkor hozzátette: tiszteletben tartja a szakember kívánságát, s az év első felében nem hozza szóba az ügyet.

Guardiola Münchenbe szerződése előtt négy évig az FC Barcelona trénere volt, a katalánokkal mindent megnyert, több mint egy tucat trófeát gyűjtött.

Legfrissebb hírek

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
12 órája

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

Manuel Neuer megsérült, nem tudni, mennyit kell kihagynia

Német labdarúgás
2025.12.15. 13:49

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Lenny, a zseni – Több mint ígéret Lennart Karl

Képes Sport
2025.12.14. 13:15

Új szerződést írt alá a Szeged beállója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.13. 12:31

Bajnokok Ligája: Kimmich öngólja fújt ébresztőt Münchenben, fordított a Bayern

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 20:38

A sérülésektől sújtott portugál bajnokon is átroboghatnak a bajorok

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 11:24
Ezek is érdekelhetik