Bayern München: Ribéry visszatérhet, Guardiola aggódik

MTI MTIMTI MTI
2015.02.13. 16:02
Franck Ribéry és Rafinha felépült a sérüléséből, így már bevethető a német labdarúgó-bajnokságban címvédő és listavezető Bayern Münchennél, amely szombaton a magyar válogatott Stieber Zoltánt is foglalkoztató Hamburgot fogadja.

A francia szélső és a brazil védő állapotáról Josep Guardiola vezetőedző számolt be pénteken, hozzátéve, hogy a két játékos már teljes értékű edzésmunkát végzett a többiekkel együtt.Josep Guardiola vezetőedző számolt be pénteken, hozzátéve, hogy a két játékos már teljes értékű edzésmunkát végzett a többiekkel együtt.

A Bayern a tavaszi szezon első három mérkőzéséből csupán egyet nyert meg, egyszer-egyszer pedig döntetlenre végzett, illetve kikapott. Ezeken a meccseken ráadásul a négy gólja mellett ötöt kapott, többet, mint az idény teljes őszi felében.

„Nem a csatáraim teljesítménye miatt aggódom, hanem azért, amilyen stílusban futballozunk” – mondta Guardiola, s kijelentette: ha úgy játszanak tavasszal, ahogyan tették azt a legutóbbi három
összecsapásukon, akkor nehézségekkel számolhatnak a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában pedig semmi esélyük nem lesz komoly eredményt elérni.

Legfrissebb hírek

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
7 órája

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
11 órája

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
Tegnap, 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10

Schäferék hat nyeretlen meccs után győztek újra Mainzban

Német labdarúgás
2026.05.10. 21:40
Ezek is érdekelhetik