Hamburg: Thomas Doll szerint ki kell takarítani a csapatnál

MTI MTIMTI MTI
2015.03.11. 14:04
A jelenleg a Ferencváros vezetőedzői posztját betöltő Thomas Doll élesen bírálta a játékosok mentalitását volt klubjánál, a német labdarúgó-bajnokságban kiesés ellen küzdő Hamburger SV-nál.

„Az a gond, hogy évek óta minden edzőváltás után ugyanazt mondják a futballisták. Azt mondják: az új tréner beszélget velünk, többet edzünk, jobban együtt vagyunk, most csapatként dolgozunk. Aztán három héttel később ismét nem nyújtanak semmit. Miközben az edzők repülnek, ezek a játékosok még mindig ott vannak” – fogalmazott a Sport Bildnek a volt válogatott Doll, aki játékosként és edzőként is kötődött a HSV-hez. Doll, aki játékosként és edzőként is kötődött a HSV-hez.

A szakember úgy vélte – és ezt is javasolta a klub vezetésének –, hogy ki kell takarítani az együttesnél. Doll hisz abban, hogy a Hamburg idővel erősebb lehet, bár szerinte még évekig a kiesés elleni küzdelem lesz a meghatározó, s eltart még egy ideig, amíg elindulhatnak felfelé.

„El kell fogadni a tényt, hogy a HSV a középmezőny második feléhez tartozik. Apránként kell építkezni, és nem szabad az európai szereplésben gondolkodni” – tette hozzá.

A HSV – amelynek jelenleg van egy magyar labdarúgója is Stieber Zoltán személyében – 2006-ban éppen a most 48 éves Doll irányításával indulhatott legutóbb a Bajnokok Ligájában.

Legfrissebb hírek

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
18 órája

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
18 órája

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 10:30

Robbie Keane: A Barcelona érdeklődik irántam...

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:58

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Philippe Rommens: A bajnoki arannyal teljesedne ki a boldogságom

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 12:42

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38
Ezek is érdekelhetik