Bayern: megműtik a válogatott védőt, hónapokat hagy ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.23. 17:33
A Bayern München középhátvédje, Holger Badstuber combizomszakadást szenvedett, ezért három-négy hónapig nem léphet pályára. A német válogatott játékost néhány napon belül megműtik az Egyesült Államokban.

A 26 éves játékos 2012 óta 660 napot hagyott ki súlyos térd- és ínszalagsérülései miatt, most pedig ismét kidőlt a sorból.

A bal lábában combizomszakadást szenvedő Badstuberre három-négy hónapos kényszerpihenő vár, tehát ebben a szezonban már nem léphet pályára. A mostani idényben 16 tétmérkőzésen szerepet kapó futballista a Porto elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen (6–1) sérült meg, amelyen gólpasszt adott.

Badstuber a műtétet sem kerülheti el, néhány napon belül az egyesült államokbeli Coloradóban fekszik kés alá.

Jó hír a Bayern szurkolóinak, hogy a hasizomszakadásából felépülő Arjen Robben csütörtökön már a társakkal edzett, és a Hertha elleni szombati bajnokin ismét Pep Guardiola vezetőedző rendelkezésére állhat.

A spanyol szakember azonban nem biztos, hogy megkockáztatja a holland klasszis szerepeltetését, hiszen a bajorok kedden a Borussia Dortmunddal találkoznak a Német Kupa elődöntőjében.

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11
Ezek is érdekelhetik