Dortmund: a hátvéd direkt lerúgta Reust, a rendőrség vizsgálja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.19. 15:22
Német sajtóértesülések szerint a rendőrség nyomozást indított Dennis Erdmann, a Dynamo Dresden játékosa ellen, aki – a vád szerint – szándékosan akart testi sérülést okozni Marco Reusnak, a Dortmund támadójának a március 3-i Német Kupa-mérkőzésen.

A rendőrség álláspontja szerint Erdmann tette „nem arra irányult, hogy a sport keretein belül szabálytalankodjon ellenfelével szemben, hanem szándékosan ki akarta iktatni” – írja a Bild.

Ahogy az a felvételen is látható, a harmadosztályú drezdai együttes hátvédje úgy rúgta össze Reus lábát, hogy a labda nem volt akció közelben. Reust a rúgás következtében a 24. percben le kellett cserélni, de a Dortmund következő mérkőzésén már pályára tudott lépni.

Reust a napokban tanúként beidézték az ügyben, erről ügynöke, Dirke Hebbel tájékoztatott. Reus nem kíván tanúskodni, sem feljelentést tenni, sőt, az eljárás beszüntetését szeretné.

A márciusi Dresden–Dortmund kupamérkőzést egyébként 2–0-ra a vendégek nyerték meg, a BVB azóta a fináléba is bejutott, a döntőben a Wolfsburggal találkozik.

Legfrissebb hírek

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.09.01. 22:38

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Jelentkezett Buzsáky Ákos – félreértés miatt hitték eltűntnek

Magyar válogatott
2026.08.28. 08:52

Volt angliai csapattársa szerint Buzsáky Ákos jól van

Magyar válogatott
2026.08.27. 14:37

Buzsáky Ákost eltűnt személyként körözi a rendőrség

Magyar válogatott
2026.08.25. 11:42

Dárdai Bence visszatért, a Wolfsburg tizenegyesekkel jutott tovább a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.08.24. 23:14